Az ENSZ által rendezett párizsi klímacsúcs 2015. december 12-én befejeződött.
A világszerte történelmi jelentőségűnek minősített tanácskozás eredményeihez mindazok cselekvő elkötelezettsége is hozzájárult, akik személyes kiállásukkal azt üzenték a világ vezetőinek, hogy haladéktalan döntéseket és felelős cselekvést várnak el tőlük közös jövőnk érdekében.
Az Élő Bolygónk klímavédelmi akciót
számos szervezet mellett
194 699
honfitársunk támogatta klímavoksával.

Áder János:
a Köszönet Hangján
A párizsi klímacsúcson Magyarországot képviselő delegáció vezetőjeként köszönetemet és elismerésemet fejezem ki Magyarország minden polgárának, aki személyesen emelte fel a hangját az Élő Bolygónk klímavédelmi kezdeményezés keretében, vagy akár elektronikus szavazat nélkül, de értő módon és nyílt szívvel áll a globális felmelegedés megfékezését szorgalmazók és elősegítők mellé.
A jövőért felelősséget vállalók közös sikerének tekintem, hogy az egyéni regisztrálók mellett önkormányzatok, civil szervezetek, fesztiválok, vallási közösségek, egyetemek, iskolák, gazdasági és szakmai szövetségek sokasága döntött úgy, hogy a maguk módján és lehetőségei szerint közösségként is erősíteni kívánják a hangjukat felemelők táborát. Ez a széles körű, az ország minden részét és minden korosztályát átfogó társadalmi támogatás nagyban hozzásegített ahhoz, hogy Párizsban kellő súllyal tudjam tolmácsolni a világ vezetőinek: eljött az idő a cselekvésre és a jövő nemzedékek iránti felelősségvállalásra.
Az egyéni klímavoksolóknak tolmácsolt személyes köszönetnyilvánítás mellett álljon itt mindazon csatlakozók felsorolása, akik testületileg emelték fel a szavukat, és üzentek a világ vezetőinek, hogy haladéktalanul lépjenek fel a klímaváltozást okozó környezetszennyezés ellen.
Ady Endre – Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium; Ajkai Szakképző Iskola, Általános Iskola és Kollégium; Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola; Aquincum Angol Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola; Aranyhíd Balaton-átúszó Sportklub; Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium; B. My Lake Fesztivál; Bajai III. Béla Gimnázium; Balaton Sound Fesztivál; Bánki Donát Műszaki Középiskola és Kollégium; Bányai Júlia Szakképző Iskolája; Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Széchenyi István Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Általános Iskolája és Sportiskolája; Batthyány Lajos Gimnázium; Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium; Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium; Békés Megyei Harruckern János Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium; Békés Megyei Hunyadi János Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium; Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata; Békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola; Békéscsabai Szakképzési Centrum; Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium; Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Szakközépiskola és Szakiskola; Bereczki Máté Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Sportiskola; Beretzk Péter Természetvédelmi Klub; Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium és Kollégium; Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium; „Bihar” Kis-sárréti Civilek Társasága; Biokultúra Közép-magyarországi Egyesülete; Bocskai István Katolikus Gimnázium és Szakközépiskola; Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium; Borbély Lajos Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium; Brázay Kálmán Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola; Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium; Budai Középiskola; Budapest I. kerületi Petőfi Sándor Gimnázium; Budapest I. kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium; Budapest II. kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium; Budapest II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium; Budapest IX. kerületi önkormányzata, Ferencváros; Budapest VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium; Budapest VII. kerületi önkormányzata; Budapest X. kerületi önkormányzata, Kőbánya; Budapest XII. kerületi önkormányzata, Hegyvidék; Budapest XIII. kerületi Ady Endre Gimnázium; Budapest XIV. kerületi Álmos Vezér Gimnázium és Általános Iskola; Budapest XV. kerületi Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola; Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium; Budapest, I. kerületi önkormányzata; Budapesti Komplex Szakképzési Centrum; Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem; Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum; Budavári Borfesztivál; Ceglédi közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola; Ceglédi Szakképzési Centrum; CEMP; Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány CÖF-CÖKA; Computer School Szakképző Iskola és Gimnázium; Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium; Dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium; Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola; Debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola; Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma; Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája; Diósgyőri Gimnázium; Dobos C József Vendéglátóipari Szakképző Iskola; Dombóvár Város Önkormányzata; Dr. Mező Ferenc – Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola Thúry Tagintézménye; Dr. Mező Ferenc Gimnázium; Dunaújváros Önkormányzata; Dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola, Kollégium; Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium; EFOTT Fesztivál; Éghajlatvédelmi Szövetség; Egri Szakképzési Centrum; ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium; Energia és Környezet Alapítvány; Eötvös Loránd Szakközépiskola és Szakiskola; Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács; Érd Megyei Jogú Város Önkormányzata; Érdi Kós Károly Szakképző Iskola; Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium; Erzsébet Királyné Szépészeti Szakközépiskola; Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet; EURO Baptista Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola; Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskola; Fehérgyarmat Petőfi Sándor Szakközépiskola; Fejér Megyei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola; Fenntarthatóság Felé Egyesület; Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium; FM Dunántúli Agrár-Szakképző Központ, Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium; FM Kelet-Magyarországi Agrár-Szakképző Központ, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium; Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola; Fóti Népművészeti Szakközépiskola és Gimnázium; Fővárosi Közgyűlés; Gábor Áron Szakképző Iskola; Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola; Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola és Szakiskola; Gödöllői Református Líceum Gimnázium; Göllner Mária Regionális Waldorf Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola; Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola; Gyerekekért SOS 90’Alapítvány; Gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium; Győri Kossuth Lajos Ipari Szakképző Iskola, Kollégium és Felnőttek Középiskolája; Győri Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola; Hagymafesztivál Makó; Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara; Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium; Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakközépiskola és Kollégium; Hámori Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola; Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakközépiskola; Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium; Hódmezővásárhelyi Eötvös József Szakképző Iskola; Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum; Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi SZKI; HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt.; Hunyadi Mátyás Szakközépiskola és Szakiskola; Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség; III. Barokk Ételfőző Fesztivál; ILS Közös Igazgatású Köznevelési Intézmény Szakközépiskola, Szakiskola, Felnőttképző Intézmény; Inspi-Ráció Egyesület; József Attila Múzeum és Könyvtár Makó; Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskola; Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium; Kalocsai Dózsa György Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium; Kanizsay Dorottya Egészségügyi Szakképző Iskola; Kaposvár Megyei Jogú Város; Kaposvári Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium; Kaposvári Szakképzési Centrum; Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium; Katedra Gimnázium, Informatikai és Művészeti Szakközépiskola és Kollégium; Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium; Kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium; Kecskeméti Humán Szakképző Iskola és Kollégium; Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Alapfokú Művészeti Iskola; Keleti Károly Közgazdasági Szakközépiskola; Kempelen Farkas Gazdasági, Vendéglátó, Idegenforgalmi Alapítványi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium; Keresztyén Civil Fórum; Keresztyén Civil Szervezetek; Keszthelyi Közgazdasági Szakközépiskola; Kis Túr Természetvédelmi Egyesület; Kisfaludy Sándor Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola; Kiskunfélegyházi Középiskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium; Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium; Kispesti Deák Ferenc Gimnázium; Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium; Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium; Klebelsberg Kuno Gimnázium; Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakképző Iskola; Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara; Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés; Komáromi Jókai Mór Gimnázium; Kopint-Datorg Konjunktúra Kutatási Alapítvány Gazdaságfejlesztési Szakközépiskola; Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége; Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége; Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola; Közép-magyarországi Zöld Kör; Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium és Szakközépiskola; Közgazdasági Szakközépiskola; Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium; Levegő Munkacsoport; Lovassy László Gimnázium; Madách Imre Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium; Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége; Magyar Hajózási Szakközépiskola és Szakiskola; Magyar Kereskedelmi és Iparkamara; Magyar Műhely Általános Művelődési Központ; Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.; Magyar Olimpiai Bizottság; Magyar Országos Horgász Szövetség; Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft.; Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége; Magyar Természetvédők Szövetsége; Magyar Turizmus Zrt.; Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium és Kollégium; Magyarország Barátai Alapítvány; Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa; Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja; Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért; Makó Város Önkormányzata; Makói József Attila Gimnázium; Marcali Berzsenyi Dániel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium; Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium; Mátyás Király Gimnázium; Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola; Megyei Jogú Városok Szövetsége; Megyervárosi Általános Iskola és Gimnázium; Mesterségek Ünnepe; Mikszáth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola; Miroslav Krleža Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium; Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata; Miskolci Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakközépiskola; Miskolci Herman Ottó Gimnázium; Miskolci Kandó Kálmán Szakközépiskola; Mohács Város Önkormányzata; Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium; Mozgalom az Egészséges Város Környezetéért Társaság; MTVA M2 Hetedhét Gyerekhíradó; Muzsikál az Erdő Alapítvány; Művészetek Völgye, Kapolcs; Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola; Neumann János Középiskola és Kollégium; Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola; Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium; Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola; Nyíregyházi Szakképzési Centrum; Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium; Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium; Óbudai Egyetem; Óbudai Gimnázium; Országos Erdészeti Egyesület; Országos Magyar Vadászkamara; OTP Bank; Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola; Pannon Filharmonikusok Társulata Pécs; Pápai Gazdasági Szakközépiskola és Kollégium; Patrona Hungariae Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola; Pázmány Péter Katolikus Egyetem; Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium; Pécsi Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat; Pest Megyei Közgyűlés; Pest Megyei Önkormányzat; Pesterzsébeti Közgazdasági Szakközépiskola; Pesti Srácok; Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda; Petzelt József Szakközépiskola és Szakiskola; Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola; Reflex Környezetvédő Egyesület; Révai Miklós Gimnázium és Kollégium; RIDENS Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium; Sárospataki Református Kollégium Gimnáziuma, Általános Iskolája és Diákotthona; Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola; Savaria Közlekedési Szakképző Iskola Szombathely; Selye János Humán Szakközépiskola; Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola; Simonyi Károly Szakközépiskola és Szakiskola; Somogy Megyei Közgyűlés; Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye; Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata; Soproni Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskola és Kollégium; Soproni Széchenyi István Gimnázium; Strand Fesztivál; Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Közgyűlés; Szalézi – Irinyi Középiskola; Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium; Széchenyi István Kereskedelmi Szakközépiskola; Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola Nyíregyháza; Széchenyi István Közgazdasági-Informatikai Szakközépiskola; Szegedi Gábor Dénes Műszaki és Környezetvédelmi Középiskola és Szakiskola; Szegedi Ifjúsági Napok; Szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola; Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium; Székesfehérvár Megyei jogú Város Önkormányzata; Székesfehérvári Belvárosi I. István Középiskola; Székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakképző Iskola és Kollégium; Szekszárdi Garay János Gimnázium; Szekszárdi I. Béla Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola; Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola; Szent István Általános Iskola Hódmezővásárhely; Szent István Egyetem; Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola; Szent László Gimnázium és Kollégium; Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium; Szent-Györgyi Albert Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskola; Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium; Szentendre Város Önkormányzata; Szentgotthárd Város Önkormányzata; Szentpéterszeg Község Önkormányzata; Szerencs Város Önkormányzata; Szerencsejáték Zrt.; Sziget Fesztivál; Szigetmonostor Község Önkormányzata; Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium; Szigetvári Zrínyi Miklós Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola; Szlovák Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium; Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata; Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata; Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium; Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium; Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum; Táncsics Mihály Gimnázium, Szakiskola; Tapolca Város Önkormányzata; Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata; Tatabányai Árpád Gimnázium; Tatabányai Szakképzési Centrum; Természet és Környezetvédők Solti Egyesülete; Természetbúvár Alapítvány; Than Károly Ökoiskola; Thuri György Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola; Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Szakképző Iskola, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola; Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium; Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium; Tokaji Ferenc Gimnázium és Általános Iskola; Tokaji Ferenc Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium; Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium; Tokaji Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium; Toldi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium; Tolna Megyei Közgyűlés; Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola; Török János Mezőgazdasági és Egészségügyi Szakképző Iskola; Újpesti Babits Mihály Gimnázium és Általános Iskola; Váci Madách Imre Gimnázium; Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola; Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola; Vas Megyei Közgyűlés; Vásárhelyi Pál Építőipari és Környezetvédelmi-Vízügyi Szakközépiskola; Velence Város Önkormányzata; Vendéglátó, Idegenforgalmi és Kereskedelmi Baptista Középiskola és Szakiskola; Verseghy Ferenc Gimnázium; Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata; Veszprémi Táncsics Mihály Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium; Veszprémi Utcazene Fesztivál; Vetési Albert Gimnázium; Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa; Virágos Magyarországért Szervező Bizottság; Volt Fesztivál; Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskola; Weis Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium; Xántus János Két Tanítási Nyelvű Gimnázium és Szakközépiskola; Zala Megyei Önkormányzat; Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata; Zalaegerszegi Városi Diákönkormányzat; Zöld Akció Egyesület
(A lista folyamatos frissítés alatt áll)
1. Melyik tevékenység járult hozzá a leginkább a globális klímaváltozáshoz?
2. Melyik gáz nem járul hozzá az üvegházhatáshoz, és így a globális felmelegedéshez?
3. Az alábbiak közül melyik nem megújuló energiaforrás?
4. Hány átlagos otthont láthat el energiával egy 2 MW teljesítményű szélturbina?
5. Az első használható fotovoltaikus cellát 1954-ben fejlesztették ki. Melyik céghez kötődik a találmány?
6. Melyik tevékenység jár a legnagyobb energiafelhasználással egy átlagos háztartásban?
7. Közép-Európa éghajlata kiváló lehetőséget nyújt a biomassza széles körű előállításához. A mező- és erdőgazdálkodás melléktermékei, mint a faforgács, fűrészpor, fakéreg, fölhasználhatók nagy hatásfokú, alacsony hamutartalmú, magas fűtőértékű, adagolt fűtőanyag előállításához. Hogy hívják ezt a fűtőanyagot?
8. Az Európai Bizottság felmérést készített arról, hogy mely országok járnak elől a kerékpár mint klímabarát közlekedési eszköz használatában. Hol használják a biciklit a legnagyobb rendszerességgel Európában?
9. Mennyi élelmiszert dob ki egy átlagos magyar háztartás?
10. Magyarországon évente 378 kilogramm hulladékot termelünk fejenként. Ezzel a középmezőnyben vagyunk Európában, ahol az átlag 481 kg. Milyen típusú hulladék kerül leggyakrabban a kukába?
11. A vásárlási szokásaink átalakításával is tehetünk a klímaváltozás ellen. Ebben segít az „élelmiszermérföld” számítása. Mire utal a kifejezés?
12. Indonézia az őserdők kivágása és felégetése miatt a világ egyik legnagyobb légszennyezője. Az erdőket felváltó ültetvényeken előállított alapanyag az élelmiszeripar és a kozmetikai ipar szinte valamennyi termékében előfordul. Melyik ültetvényi termékről van szó?
13. Az erdők rendkívül fontosak a klímaváltozás mérsékelése szempontjából, mert szén-dioxid megkötők és oxigéntermelők. Az elmúlt száz évben az erdővel borított terület nagysága Európában…
+1. Melyik madár a magyar természetvédelem címerállata?
vissza az aláíráshoz

Adatkezelési tájékoztató

Az Élő Bolygónk a Live Earth globális klímavédelmi kezdeményezés része, melynek célja felhívni a figyelmet a klímaváltozás hatásaira és az ellene teendő lépések fontosságára. A kezdeményezés során aláírás gyűjtésére (vezeték- és keresztnév, elektronikus levelezési cím és irányítószám megadása) kerül sor azoktól, akik fel kívánják emelni hangjukat, és el kívánják küldeni alábbi üzenetüket a világ vezetői számára: „Haladéktalanul cselekedjenek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés ellen!” A Live Earth szervezői az aláírásokkal támogatott üzenetüket a 2015. november 30. és december 11. között Párizsban megrendezésre kerülő ENSZ Klímaváltozási Konferencián juttatják el a tagállamok képviselőinek. A kezdeményezés részletei a következő oldalon ismerhetők meg: http://www.liveearth.org.

1. Aláírásgyűjtés céljából történő adatkezelés

A Köztársasági Elnöki Hivatal (1536 Budapest, Pf. 227, +36-1-224-5000) az elobolygonk.hu oldalon keresztül gyűjti az aláírásokat. A honlap fenntartásában adatfeldolgozóként a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (1081 Budapest, Csokonai utca 3.) és a PRAE.HU Kft. / Digital Evolution informatikai divízió (1024 Budapest Fillér u. 11/B) működik közre.

Amennyiben Ön egyetért a Live Earth kezdeményezés céljaival, személyes adatai (vezeték- és keresztnév, elektronikus levelezési cím és irányítószám) megadásával és a „BEKÜLDÉS” gombra kattintással csatlakozhat az aláírásgyűjtéshez.

A beküldött adatokat az adatkezelő nyilvánosságra nem hozza, azokat harmadik személy, így a Live Earth kezdeményezés szervezői részére nem továbbítja. Az aláírók számát az aláírásgyűjtés során összesítik. A beérkező aláírások számáról az adatkezelő rendszeres időközönként tájékoztatja a globális kampány szervezőjét. Az Ön támogatása tehát a globális kezdeményezés végeredményébe bele fog számítani anélkül, hogy az Ön által megadott adatokat az adatkezelő külföldre továbbítaná.

A Köztársasági Elnöki Hivatal az Ön személyes adatait az információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja szerinti hozzájárulása alapján gyűjti és kezeli. Az Ön hozzájárulása bármikor, indokolás nélkül visszavonható a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz (Köztársasági Elnöki Hivatal, info@elobolygonk.hu, 1536 Budapest, Pf. 227, +36-1-224-5000) eljuttatott nyilatkozat útján.

A Köztársasági Elnöki Hivatal az Ön által megadott személyes adatokat 2015. december 31-ig, vagy az Ön hozzájárulásának visszavonásáig kezeli. Ezt követően megsemmisíti a kezelt személyes adatokat.

2. Kapcsolattartás és hírlevelek küldése céljából történő adatkezelés

A Köztársasági Elnöki Hivatal (1536 Budapest, Pf. 227, +36-1-224-5000) emellett – elektronikus hírlevelek küldése révén – szívesen tájékoztatná Önt Áder János köztársasági elnöknek a környezeti fenntarthatóság érdekében és a globális felmelegedés elleni harc terén kifejtett tevékenységével kapcsolatban is.

Amennyiben Ön szívesen kapna hírleveleket a Köztársasági Elnöki Hivataltól a köztársasági elnök ez irányú tevékenységéről, a személyes adatok megadásával, a „HOZZÁJÁRULOK AHHOZ, HOGY VÁLASZÜZENETET ÉS TÁJÉKOZTATÁST KAPJAK” checkbox kipipálásával és a „BEKÜLDÉS” gombra kattintással hozzájárulhat a hírlevelek küldéséhez.

A Köztársasági Elnöki Hivatal az Ön személyes adatait (vezeték- és keresztnév, valamint elektronikus levelezési cím és irányítószám) a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (1) bekezdése szerinti egyértelmű és kifejezett hozzájárulása alapján gyűjti és használja fel hívlevelek küldése céljából. Az Ön hozzájárulása bármikor indokolás nélkül visszavonható a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz (Köztársasági Elnöki Hivatal, info@elobolygonk.hu, 1536 Budapest, Pf. 227., +36-1-224-5000) eljuttatott nyilatkozat útján.

A közölt személyes adatokat az adatkezelő nyilvánosságra nem hozza, azokat harmadik személy részére nem továbbítja. A hírlevél-szolgáltatás működtetésében adatfeldolgozóként a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (1081 Budapest, Csokonai utca 3.) és a PRAE.HU Kft. / Digital Evolution informatikai divízió (1024 Budapest Fillér u. 11/B) működik közre.

A Köztársasági Elnöki Hivatal az Ön által megadott személyes adatokat az Ön hírlevél-szolgáltatásról történő leiratkozásáig kezeli. Az adatkezelő ezt követően megsemmisíti a kezelt személyes adatokat.

3. Az Önt az adatkezelés tekintetében megillető jogok és a jogorvoslati lehetőségek

Ön a személyes adatai kezeléséről tájékoztatást kérhet a Köztársasági Elnöki Hivataltól. Kérheti továbbá a személyes adatok helyesbítését, törlését vagy zárolását is. Ön az említett jogaival az érintett adatkezelőhöz eljuttatott nyilatkozata útján élhet (Köztársasági Elnöki Hivatal, info@elobolygonk.hu, 1536 Budapest, Pf. 227, +36-1-224-5000).

Hírlevelek esetében Önnek bármikor jogában áll leiratkozni a szolgáltatásról. Erre a Köztársasági Elnöki Hivatal által az Ön részére küldött hírlevél alján található linkre kattintással van lehetősége. A leiratkozáshoz további személyes adatok megadására és más cselekményre az Ön részéről nincs szükség. Amennyiben leiratkozott a hírlevél-szolgáltatásról, a Köztársasági Elnöki Hivatal a személyes adatait haladéktalanul törli.

Amennyiben Ön kifogásolja az adatkezelés jogszerűségét, tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (postai cím: 1530 Budapest, Pf.:5., telefon: 06 1/391-1400, telefax: 06 1/391-1410), illetve a bírósághoz fordulhat. A személyes adatok kezelését a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság hatósági nyilvántartásba vette (NAIH-85265/2015, NAIH-85291/2015).

4. Összefoglaló táblázat

Adatkezelési tájékoztató
Adatkezelési célAdatkezelőAdatfeldolgozó
A Live Earth kezdeményezéssel kapcsolatos aláírásgyűjtésKöztársasági Elnöki Hivatal (1536 Budapest, Pf. 227., +36-1-224-5000)Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (1081 Budapest, Csokonai utca 3.) és a PRAE.HU Kft. / Digital Evolution informatikai divízió (1024 Budapest Fillér u. 11/B)
Hírlevél küldéseKöztársasági Elnöki Hivatal (1536 Budapest, Pf. 227., +36-1-224-5000)Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (1081 Budapest, Csokonai utca 3.) és a PRAE.HU Kft. / Digital Evolution informatikai divízió (1024 Budapest Fillér u. 11/B)
 
Kezelt személyes adatokAz adatkezelés jogalapjaAz adatkezelés időtartama
vezeték- és keresztnév, elektronikus levelezési cím és irányítószámhozzájárulás2015. december 31.
vezeték- és keresztnév, valamint elektronikus levelezési cím hozzájárulása szolgáltatásról történő leiratkozásig

Az adatait beküldőt az adatkezeléssel kapcsolatban az alábbi jogok illetik meg:

a. tájékoztatást kérhet a kezelt személyes adatainak köréről, a kezelés céljáról, az adatok forrásáról, valamint egyéb, az adatkezelés információs önrendelkezési jogról és információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényben meghatározott lényeges körülményeiről,

b. kérheti személyes adatainak helyesbítését, valamint személyes adatainak – a kötelező adatkezelés kivételével – törlését vagy zárolását.

c. tiltakozhat az adatkezelés ellen, ha az adatkezelés kizárólag az adatkezelő részére jelent előnyöket, vagy ha a személyes adat felhasználása közvetlen üzletszerzés céljára történik.

Amennyiben az adatait beküldő szerint az adatkezelő vagy az általa megbízott adatfeldolgozó tevékenységével vagy mulasztásával jogsértést követett el vagy annak veszélyét idézte elő, úgy vizsgálatot kezdeményezhet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál (postai cím: 1530 Budapest, Pf.: 5., telefon: 06 1/391-1400, telefax: 06 1/391-1410) ügye kivizsgálásának érdekében. A vizsgálat ingyenes.

Az adatait beküldőnek lehetősége van jogainak megsértése esetén bírósághoz fordulni.

Az adatait beküldő további jogaira és a bírósági eljárás menetére vonatkozó részletes szabályokat az Infotv. 14. § -19. §, valamint a 21. § -22. §-ai tartalmazzák.


vissza az aláíráshoz

Impresszum

Köztársasági Elnöki Hivatal

info@elobolygonk.hu

1536 Budapest, Pf. 227.

+36-1-224-5000

Kapcsolat