2021. augusztus 6., Berta, Bettina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Sokba kerültek Európának az invazív fajok az elmúlt hatvan évben

MTI

A nem őshonos, invazív fajok több mint 116 milliárd euróba kerültek az elmúlt hatvan évben Európának. Csak a patkányok az 1960 és 2020 közötti időszakban mintegy 5,5 milliárd eurónyi kárt okoztak. A felmerülő költségek egy részét nehéz számszerűsíteni, így például az emberi egészségkárosodást vagy az őshonos fajok kiszorulását. A kutatók hangsúlyozták, hogy nem minden invazív faj okoz gazdasági károkat, de a felmerülő költségeket valószínűleg alábecsülik.

hvg.hu

Sok hibridet vesznek itthon, de túlsúlyban a mild hibridek

A 2021 első fél évében forgalomba helyezett 64 800 autó 43 százaléka rendelkezett kiegészítő elektromos motorral, ez jelentős növekedést mutat a tavalyi év azonos időszakához képest, akkor 27 százalék volt a hibridek aránya az eladásokban. A teljesen elektromos autókra azonban még várni kell.

mindenki mindenkiért

Kedves összefogás az egészségügyben dolgozókért

evamagazin.hu

Harmath Eszter, a KarantÉNkonyhám háziasszonya olyan csapatot verbuvált, amellyel több ezer tálca süteményt sütöttek azoknak az egészségügyi dolgozók, akik a frontvonalban küzdöttek nap mint nap.

van változás, de

Még mindig jelentős támogatások kerülnek a fosszilis iparágakhoz

napi.hu

A Bloomberg megvizsgálta, hogy a világ 20 legerősebb gazdasága mennyiben tartotta magát a 2009-ben megfogadott karbonmentesítő és éghajlatváltozást kezelő lépésekhez – jelentésük alapján bőven van még tér a fejlődésre.

MTI

Méregkereső kutyákkal mérik fel a kaszálások okozta természeti károkat

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület méreg- és tetemkereső kutyás egysége az elmúlt hét évben jelentős eredményeket tudott felmutatni a mérgezett vadállatok felkutatásában, az egység azonban más természetvédelmi problémák kezelésében is eredményesnek bizonyult.

Az élelmiszerek ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében fogott össze a WWF és a Tesco

wwf.hu

A túlfogyasztás világnapján elindított együttműködés célja, hogy hosszú távon támogassa a megfizethető és fenntartható élelmiszer-fogyasztást Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában. Idén július 29-re esett a túlfogyasztás világnapja, vagyis az emberiség nem egészen hét hónap alatt elhasználta a Föld egy évre elegendő természeti erőforrásait.

Víz 

„Vizet akarunk, csak vizet, nincs vizünk!” – vízválság Iránban

„Az elhúzódó aszály, az éghajlatváltozás miatt emelkedő hőmérséklet, valamint a természeti erőforrásokkal való több évtizedes rossz kormányzati gazdálkodás és a megfelelő tervezés hiánya következtében a vízválság a tiltakozások és az erőszakos zavargások újabb forrása” – írja az index.hu az Iránban kialakult helyzetről.

(Teherán felülnézetből, lillolillolillo képe a Pixabayen)

index.hu
Hulladék 

Rengeteg metán jutott a légkörbe a 2020-as szibériai hőhullám hatására

A szibériai szárazföld csaknem kétharmada tartósan fagyott állapotban van, a permafroszt talajban pedig nagy mennyiségben találhatók meg növények és állatok bomlatlan maradványai. A mikrobák akkor tudnak dolgozni, ha a hőmérséklet megemelkedik, és a talaj megolvad. Bomlás közben szabadul fel a metán.

Energia 

Mennyi villamos energiát fogyasztottak a magyarok a járvány alatt?

Alább mutatjuk a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által készített diagramot, amelyről hónapról hónapra leolvasható, mennyi villamos energiát fogyasztottak a magyarok kilowattórában számolva havonta közvetlenül a járvány előtti évben, valamint a koronavírus-járvány alatt.

Házi mozi 

Így tomboltak a vasárnapi viharok (videó)

Az idokep.hu videós összeállítást készített olvasói felvételeiből, amelyek augusztus első napján készültek arról, hogyan szelték át hazánkat heves kifutószéllel, jégesővel kísért zivatarok.

Gazdaság 

A Mabisz kiszámolta, hogy mekkora lesz a júliusi viharok ára

Rég volt olyan egy hónapos viharos időszak, amely ennyi kárt okozott volna az országban. A 2019-es teljes viharszezon lakossági kifizetései sem haladták meg a 4,1 milliárd forintot, tavaly pedig 6,6 milliárd forint volt a viharszámla – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) augusztus 2-án az MTI-vel.

Víz 

Szárazság, hőség és szél Dél-Európában – Lángokban állnak a tengerpartok

Törökországban, Olaszországban és Görögországban is pusztító tűzvészekkel küzdenek a tűzoltók, a sajtóban megjelent nyilatkozatok alapján főként a forróság, a szárazság és a szeles idő okolható a lángok felcsapásáért és fékezhetetlen terjedéséért, de olykor a gyújtogatás sem kizárható.

Zöld mobilitás 

E-bicikli-vásárlást támogató pályázat: augusztus 6-án éjfélig lehet benyújtani a papírokat

Talán nagyobb hangsúlyt kapnak, és nagyobb nyilvánossághoz is jutnak az e-autók, e-taxik és e-buszok beszerzését és a működtetésükhöz szükséges infrastruktúra kiépítését segítő pályázatok, de az e-biciklik vásárlására kiírt pályázat is fontos szerepet játszik a közlekedés kizöldítésének támogatásában.

Klímavédelem 

Negyvenfokos hőhullámokat hozhat a felmelegedés Nagy-Britanniában

Soha nem látott hőhullámokra, 40 Celsius-fokot is elérő hőmérsékletekre kell számítani nyaranta Nagy-Britanniában még akkor is, ha sikerül 1,5 fokon tartani a globális felmelegedés mértékét az iparosodás előtti szinthez képest – figyelmeztetnek brit szakértők.

Oktatás 

Építőtáborozók teszik rendbe a Kis-Balaton környezetét

Tereprendezéssel, szemétgyűjtéssel, épületek és köztéri bútorok rendbetételével foglalkoznak ezekben a napokban azok a középiskolás fiatalok, akik a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány által idén negyedszer szervezett Kis-Balaton Építőtáborba jelentkeztek.

Hulladék 

A jövőben sokkal több italoskarton hasznosulhat

Partnerségre lép a Tetra Pak és a Stora Enso, hogy 29 millió eurós beruházással jelentős fejlődést érjen el az újrafeldolgozás terén Közép- és Kelet-Európában.

Gazdaság 

A klímaváltozás rejti a legnagyobb kockázatot a bankok számára

Egy friss felmérésben a megkérdezett pénzintézetek döntő többsége szerint a klímaváltozás hordozza a legnagyobb kockázatot a bankok működésére nézve. 2019-ben alig több mint felük látta ennyire kritikusnak a helyzetet.

Agrárium 

Gondban vannak az amerikai farmerek: ha öntöznek, kiszáradnak a tavak (videó)

A szárazság miatt komoly kihívás előtt állnak az Egyesült Államok nyugati részén. Oregon és Kalifornia határán a hatóságoknak a között kell választaniuk, hogy öntözzék-e a mezőgazdasági területeket, vagy fenntartsák a tavak vízszintjét. Egyszerre a kettő ugyanis nem lehetséges. A Deutsche Welle riportja.

Hulladék 

Elstartolt a IX. Felső-tiszai PET Kupa – Fotókon a megnyitó

A Természetfilm.hu egyesület szervezésében, Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával 2021. augusztus 2-án, Tiszabecsen elstartolt a kilencedik felső-tiszai hulladékgyűjtő pethajós verseny. A petkalózokhoz idén a Tisza Expedíció kalózai is csatlakoznak.

Agrárium 

Terménynapokat rendeznek a hétvégén Ópusztaszeren

Pénteken a gabonafeldolgozás és a kenyérsütés rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a látogatók az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, szombaton pedig kiderül, ki tudja legpontosabban megsaccolni egy méretesebb görögdinnye súlyát.

Gazdaság 

Beárazták a hőséget Franciaországban

814 euró – ennyit „fizettek” fejenként az emberek Franciaországban 2015 óta a kánikuláért. Ritkán szokták pénzben kifejezni a hőség árát, ám a francia közegészségügy és az Aix Marseille egyetem közösen vizsgálta meg és számolta ki a kánikula társadalmi költségeit.

Hulladék 

Magyar szabadalom segíti a mezőgazdasági műanyaghulladék hasznosítását

Hazánkban a mezőgazdasági termelők jelentős mennyiségben használnak különböző műanyag fóliákat a növénytermesztés és az állattartás során. Mivel a hulladék, ezen belül is a műanyaghulladék képződését a jelen technológiai fejlettség szintjén megszüntetni nem tudják, arra kell törekedni, hogy annak negatív hatását ellensúlyozzák – húzta alá az Agrárminisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Green Technológia Kft. szakmai napján.

Zöld mobilitás 

Épül a Budapest–Balaton kerékpárút

Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest–Balaton kerékpárút – írta az Innovációs és Technológiai Minisztérium a közösségi oldalán. A 108 kilométeres új biciklis útvonal az etyeki borvidék mellett a Velencei-tavat és Székesfehérvárt is érinti majd.

Zöld mobilitás 

A BKK augusztusi akciója: hétfőnként diákbérlettel kedvezményes jegy váltható az állatkertbe

A Budapesti Közlekedési Központ a Több mint bérlet nevű kampánysorozatában meghirdette augusztusi akcióját. Augusztus 1. és 31. között érvényes diákbérlettel hétfőként kedvező áron, egységesen 2000 forintért válthatnak belépőjegyet a diákok a Fővárosi Állat- és Növénykertbe a hónap minden hétfőjén.

Energia 

Észak fekete aranya, az olaj állhat az őszi norvég választások középpontjában

Norvégia 1966-ban fedezte fel az északi kőolajlelőhelyeket. A kitermelésből befolyó pénzt olajalapba fektették, melynek hozamai biztosították a norvég életszínvonal emelkedését. A választási kampány forró témája idén az olaj lesz, de vajon a fosszilisek kitermelése vagy a kitermelés leállítása fog nyerni?

(A Johan Sverdrup fúrótorony az Északi-tengeren, fotó: MTI/EPA/NTB SCANPIX/Carina Johansen)

makronom.mandiner.hu
Tudatos vásárlás 

Úgy tűnik, az új energiacímkéket még szoknunk kell

A március elejétől irányadó új energiacímkék megzavarták a vásárlókat, sokakat bizalmatlanná tett a változás – hívta fel a figyelmet a MediaMarkt.

Programajánló 

Nem léphetsz kétszer ugyanabba a kiállításba: folyton változó tárlat vár a Balatonnál

Percenként változó kiállítás a Balatonnál – digitális fotóinstalláció nyitotta meg kapuit The Frame címmel a tihanyi Rege Galériában augusztus 2-án. Az ötlet lényege, hogy a kihelyezett digitális eszközökön folyton cserélődnek a felvételek, így minden látogatónak más és más élményben lehet része.