2021. szeptember 23., Tekla
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Így igazán kényelmes lehet a természet lágy ölén üldögélni

Részben ülőhely, részben land art elem, és minden kertnek pompás éke lehet a Terra! ülőke. A megkapó bútort a megrendelők maguk állíthatják össze egy kartonpapírból készült váz segítségével

A különleges bútor elkészítéséhez nem kell más, mint egyenletes talaj és némi kerti alapanyag – írta meg a Bloomberg nyomán az Octogon.

A szék koncepcióját két évtizeddel ezelőtt fejlesztette ki az olasz Studio Nucleo dizájnstúdió, melynek társalapítója, Piergiorgio Robino elmondta, hogy az első Terra! egy kiállítás promóciós anyaga volt. A szék annyira népszerű lett, hogy a Studio Nucleo készített belőle ezer darabot, amelyeket múzeumi boltokon keresztül értékesítettek.

A technológiai változások révén aztán pár éve újra elkezdték gyártani a Terra! 2.0-t, és ezzel együtt a repertoárt is bővítették, már nemcsak széket, hanem kanapét vagy asztalt is lehet rendelni belőle.

Na de mitől lesz mindez stabil? A tervezők azt javasolják, hogy a kartonpapír hézagjait töltsük ki például kővel, majd fedjük be nedves homokkal, úgy, hogy felvegye egy szék formáját. Ha mindez megtörtént, jöhet a fűmag, amely jó technikával locsolva két hét után zöldbe boríthatja a kerti trónunkat, és nagyjából két hónapig díszítheti a kertet.

Forrás: Initiative et Developpement Citoyen/youtube.com
Neked ajánljuk
A ruhák javítása nemcsak tudatos és hasznos, de egyben bohókás húzás is lehet Húsz helyszínnel nőtt a bioszféra-rezervátumok hálózata Egy estére akár biokutatók is lehetünk Kamionnyi adomány érkezett Tiszaderzsre Egyre biztosabb: megcserélődnek a Föld mágneses pólusai
Tovább a forrásra: octogon.hu
Vissza
Hírfolyam