2020. november 24., Emma
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Nem a koronavírus, hanem a klímaváltozás miatt aggódik Sir David Attenborough

A neves dokumentumfilmes-környezetvédőről nemrég az a hír járta, hogy koronavírus-fertőzésben elhunyt. Sir David Attenborough köszöni, jól van.

Sir David Attenborough a Telegraphnak mesélte el, hogy a múlt hét végén rémült szomszédja csengetett be hozzá. Lánya nyitott ajtót, és amikor a szomszéd megkérdezte tőle: igaz-e a hír, amit éppen a Twitteren olvasott, hogy meghalt az édesapja, ezt a választ kapta: „Várjon, megkérdezem tőle”.

Sir David Attenborough csak egyike azoknak a brit hírességeknek, akiknek az elmúlt időben a halálhírét keltették. A dokumentumfilmes-környezetvédő kijelentette, hogy „ezek a híresztelések erősen eltúlzottak”, és pánikkeltés helyett jobb lenne a mértéktartás a koronavírus veszélyeit illetően.

Mint elmondta, csak egy kicsit aggódik önmagáért, hiszen 93 évesen már bármibe bele lehet halni.

Sokkal inkább fél attól, hogy a klímaváltozást, amelynek egyik következménye a világjárvány is, meg tudjuk-e állítani.

Fotó: BBC/Polly Alderton

Attenborough, akinek áprilisban mutatták volna be a Royal Albert Hallban az Élet a bolygónkon (Life In Our Planet) című filmjét, elismeri, hogy nemzedéke elmulasztotta megvédeni a Földet, és bízik a fiatalokban, akiket láthatóan szenvedélyesen foglalkoztat, hogy mi történik a következő 60-70 évben egyetlen élőhelyünkön.

Új filmjében emlékeztet arra, hogy 1954-ben, amikor első tévéműsorát csinálta, a Föld lakossága 2,7 milliárd volt, jelenleg 7,8 milliárd. A vadon élő állatok száma a felére csökkent, eltűnnek a sarkvidékek jégsapkái, és a globális felmelegedés lesöpörheti az embereket a Föld felszínéről. Sir David Attenborough szerint éppen ezért

kevésbé kellene kiszipolyozni a bolygó élelmiszer- és energiaforrásait, és kevesebbet kellene pazarolni.

Az Élet a bolygónkon című film előzetese:

Neked ajánljuk
David Attenborough filmjéből megtudhatjuk, miért lesz valóság a Holnapután című film (videóval) David Attenborough filmjéből megtudhatjuk, miért lesz valóság a Holnapután című film (videóval) David Attenborough: Egy élet a bolygónkon – A szemtanú vallomása Pszichológusok ingyenes online előadásokkal segítik a lelki egészség megőrzését a járvány idején Fantasztikus képek egy lápvidékről, ahol idomított kormoránok fogják a halakat (képgalériával)
Tovább a forrásra: szeretlekmagyarorszag.hu
Vissza
Hírfolyam