2021. szeptember 17., Zsófia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Egy magyar kajakos pár sasokat mentett ki a Duna romániai szakaszán (videókkal)

Két, ritkának számító fehérfarkú rétisast mentett ki a Dunából két magyar kajakos, akik végighajóznak a folyó teljes, 2850 kilométeres szakaszán, hogy akciójukkal a környezetvédelem fontosságára is felhívják a figyelmet. Videó is látható az eddigi útjukról, benne a sasok megmentéséről.

A BBC-nek nyilatkozó Kiss Klaudia és Varga Richárd terveik szerint három hónap alatt kajakozzák végig a 2850 kilométer hosszú folyót a Fekete-tengertől a németországi Fekete-erdőig.

Környezetvédelmi akciójukkal a folyó felesleges, nagymértékű szennyezettségére akarják felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét.

A közösségi médiában is megjelent már a magyar pár két videója eddigi útjukról, amelynek első két részét a Délbánáti Kincsesláda tette közzé.

1. rész: Szerbián keresztül, a vaskaputól Szendrő váráig

Varga Richárd és Kiss Klaudia 2021. március 4-én indultak el, dunai kalandjukkal az állóképességüket is próbára akarják tenni. Útjuk során a szponzorációként és adományként összegyűjtött forrásokat jótékonysági célokra, a rákos gyermekek megsegítésére, valamint a környezet megőrzésére való felhívásra fordítják.

2. rész:

A romániai szakaszon, még április végén esett meg velük, hogy a vízen útjukba sodródott két védett, fehérfarkú rétisas, amelyek vélhetőleg a levegőben összeverekedtek, és együtt estek a Dunába.

Az első rész 17. percétől látható, hogyan próbáltak a magyar kajakosok segíteni a vízből önerejükből kikecmeregni nem tudó sasokon.

Neked ajánljuk
Csalétek (rövid természetfilm) Nagyvárosi madarak (rövidfilm) Őshonos, védett növény- és állatfajok védelmét célzó fejlesztések hazánk legészakibb nemzeti parkjában Európai Mobilitási Hét: kedvezményt ad a zöld rendszámosoknak a miskolctapolcai élményfürdő Dobj le 100 kilót! – karbonkalkulátorral és jó tanácsokkal a füstmentes jövőért
Tovább a forrásra: Délbánáti Kincsesláda/youtube.com
Vissza
Hírfolyam