2022. augusztus 14., Marcell
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Egy fiatal svéd nő mindennapjai a természethez közel (videók)

A svéd fényképész és művész, Jonna Jinton 2010-ben határozta el, hogy feladja a városi életét. 1000 kilométerre északra költözött, hogy új életet kezdjen a természethez közel. Akkor kezdett el „igazán élni”, s kezdett megbecsülni olyan dolgokat, amelyeket észre sem vett a városi lakásában élve. Világszerte közel 4 millióan követik Jonna csatornáját, és figyelik, hogyan éli a mindennapjait.

Az azóta eltelt évek kihívásokkal teli és kemény időszakot jelentettek Jonna számára, amely ugyanakkor csodálatos és mágikus minden szinten.

„Sokat tanultam azóta, mióta ebbe a régi házba költöztem ebben az erdei kis faluban. Kezdetben nem volt pénzem, nem volt munkám, és nem volt tervem arra nézve, mit kezdjek az életemmel. Azonban attól a naptól kezdve kezdtem csak igazán élni. Megtanultam azt is, hogy mindaddig nem érzed át a melegség csodálatos és egyben kényelmes érzését, míg nem fáztál igazán.

Kezdetben nem volt több az egész, mint egy álom. És ma az álmomat élem. Mindennap hatalmas hálát érzek azért, hogy még mindig itt élhetek, az én kis paradicsomban, mélyen az észak-svédországi erdőkben. Mindeközben olyan dolgokkal tevékenykedve, amiket szeretek, és megosztva az életem azzal, akit szeretek” – vallja Jonna.

Ebből a videóból megtudhatjátok, hogyan valósította meg az álmát:

Svédország hanjai:

svéd Tavasz:

Jonna további videói ide kattintva érhetők el.

Neked ajánljuk
Péntek Csaba: A hamburgered ára A zavarba ejtő 4000 éves szikla Egyenletes gitárütemek, emelkedő hőmérséklet Kanada nemet mond a műanyag zacskókra és polisztirol edényekre A siker titka vidéken, 20. rész – Keresztyén manufaktúra (videó)
Tovább a forrásra: youtube.com
Vissza
Hírfolyam