2018. október 16., Gál
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Így kirándulj úgy, hogy a természetnek is jó legyen

A természet télen is tele van csodás meglepetésekkel. Ne induljunk azonban útnak meleg ruha, és megfelelő ismeretek nélkül. Többször is találkozunk különböző védett természeti területet jelző táblákkal, de tudjuk-e, melyik mit jelent, és milyen következményekkel számolhatunk, ha tiltott területre tévedünk?

Járt utat a járatlanért el ne hagyj – tartja a mondás. Különösen igaz ez a turistautak mentén, ahol akár súlyos helyszíni bírságot is kiszabhatnak a természetvédelmi őrök, ha tilosban járunk.

A kijelölt turistautakon a lelkes gyalogtúrázók és – az arra kijelölt utakon – a bringások is élvezhetik a természet szépségeit, ám számos helyen láthatunk olyan leágazó erdei utakat, ösvényeket, ahol tábla jelzi, hogy a belépés engedélyhez kötött. Fontos például, hogy nem tekerhetünk mindenhol, ahol a gyalogtúrázók közlekedhetnek, a kijelölt kerékpárutakról az illetékes erdőgazdálkodó honlapján lehet tájékozódni. Sokan csak legyintenek ilyenkor, mondván, ugyan ki lehet az, aki ezt ellenőrzi, és mi baj származhat belőle, ha tovább merészkedünk, mint kellene, ám valójában könnyen szorult helyzetbe kerülhetünk miatta.

A természetvédelmi területet jelző táblák a leggyakoribbak, itt a területre beléphetünk a kijelölt utakon külön engedély nélkül, ám az ösvényekről nem érdemes letérni sem gyalog, sem kerékpárral, hiszen nem tudhatjuk mennyire érzékeny az adott terület, s számos értékes növényt pusztíthatunk el azzal, hogy rátaposunk, esetleg kerékpárral ráhajtunk. Amennyiben mégis illegális felfedezőútra indulunk a jelöletlen utakon, a természetvédelmi őrök a természetvédelem érdekeit sértő tevékenység észlelésekor eljárást kell hogy kezdeményezzenek az elkövető ellen.

Előfordulhat olyan eset is, hogy olyan táblát látunk kihelyezve, hogy „Fokozottan védett természetvédelmi terület, belépés csak engedéllyel.” A tábla mögött azonban egy hívogató madárles vagy éppen kilátó áll, melyhez látszólag csak tovább kell sétálni az ösvényen. Ebben az esetben csak akkor mehetünk tovább, ha a fokozottan védett terület határát jelző tábla után az utunk továbbra is jelzett turistaúton halad tovább! Fokozottan védett területeket csak a jelzet turistautakon vagy a belépésre jogosult személy vezetésével lehet látogatni. Ha a jelzett útról le akarunk térni, akkor külön engedélyt kell beszereznünk a természetvédelmi hatóságtól, melyet jellemzően csak kutatók kérnek meg.

Hol kérhetünk engedélyt?

A nemzeti parkok belépési engedélyhez kötött ösvényei, védett természeti területei esetében számos esetben találunk olyan bemutató házat vagy látogatóközpontot a környéken, ahol helyben kérhetünk túravezetést a területre. Fontos, hogy ezen területek csak szakvezető kíséretében látogathatóak.

Jó, ha azzal is tisztában vagyunk, hogy egyes nemzeti parkok területein találkozhatunk olyan tanösvényekkel, melyekre csak belépőkártya vásárlása után léphetünk be, szükség esetén pedig ezzel igazolhatjuk, hogy jogosultak vagyunk a területen tartózkodni. Mindig érdemes a lehetőségekről előre tájékozódnunk az adott területen illetékes nemzeti parkok honlapján vagy telefonszámán.

A nemzeti parkok területein kívül eső engedélyköteles területekre engedélyt a természetvédelmi hatóság adhat ki, ám többnyire ezt csak kutatási céllal adják meg magánszemélyeknek, és az engedély megérkezéséig több hetes átfutási idővel kell számolni.

Ha mindenképpen érdekel bennünket az adott terület állat- és növényvilága, érdemes informálódni, hogy indulnak-e szervezett tanösvénytúrák, vagy például madárgyűrűzési bemutatók, melyekhez csatlakozhatunk. Ilyen például Budapesten a Homoktövis tanösvény, melyre egyébként nem léphetünk be, de a Magyar Madártani Egyesület egész éven át szervez csoportos túrákat.

 

A természetkárosítás bűncselekmény

Ha valaki védett, fokozottan védett növényt vagy állatot károsít, pusztít el, akkor közigazgatási eljárás indulhat ellene, amelyet a természetvédelmi hatóság folytat le. A természetvédelmi bírság megállapítása során számos körülményt mérlegelnek, de a bírság összege akár több százezer forint is lehet.

Fontos tudni, hogy természetkárosítás bűncselekménynek számít, így ennek fennállása esetén a természetvédelmi őrök rendőrt hívnak a helyszínre. Ez abban az esetben lép életbe, ha fokozottan védett állatban vagy növényben esett kár, vagy védett növényt vagy állatot károsítottak úgy, hogy annak természetvédelmi értéke meghaladja a fokvédettségi értékét, mely 100 000 forint.

Ahhoz, hogy ezt jobban megértsük, jó példa a védett növények esetében a hóvirág, melyből egyetlen szál eszmei értéke 10 000 forint, így ha egy olyan kis „csokrot” találnak nálunk, mely eléri a 10 szálat, rögtön feljelentéssel nézhetünk szembe. Ezzel szemben a gyapjas gyűszűvirág fokozottan védettnek számít, így már egyetlen szál leszedése esetén is büntetőeljárás indul az elkövetővel szemben.

Vegyük komolyan a kihelyezett figyelmeztetéseket, és tájékozódjunk előre, így elkerülhetjük a kellemetlen szituációkat, és csak a természet szépségének emléke marad egy-egy gyalogtúra vagy erdei kerékpározás után.

Neked ajánljuk
Meseszép hazai fasorok Bazilikák az erdő mélyén Csökkenhet a Nap aktivitása A ruhaipar a túlfogyasztás súlyosan szennyező motorja Arcfelismeréssel védik a halak egészségét
Tovább a forrásra: bejarhatomagyarorszag.eu
Vissza
Hírfolyam