Elvarázsolt ösvények a Bükk és a világűr határán

Vajon mennyire normális, hogy éjfélkor az aszfalton fekszünk a semmi közepén? – kérdezte a túratársam, és mivel mintha pejoratívnak szánta volna az aszfaltút említését, gyorsan azt találtam mondani: – Aszfalton? Hiszen ez a Bükk-fennsík, ahol nem jár gépjármű: itt a burkolt út is épp olyan tiszta, eső mosta felület, mint egy szikla teteje...

Kedvem lett volna részletesebben is kifejteni a véleményem, de hirtelen egy sugárhajtású repülőgép vált a helyszín főszereplőjévé, navigációs fényeivel elvakítva a kiélesedett éjszakai látásunkat, amire úgy vigyáztunk az elmúlt negyedóra sötétségében. – Ezeknek is pont erre kellett jönniük… – állapítottuk meg.

Pedig természetesen a gép nem csapott le ránk, csak a szokásos, sok kilométeres magasságában rótta a kilométereket, de mégis csalódást keltett, hiszen a csillagoségbolt-parkok szerte a Földön éppen azzal a céllal jöttek létre, hogy az erre alkalmas, kevés helyen elmélyedhessünk a végtelen látványában.

A Tejút a Nagymező fölött, a látóhatáron Eger és környékének fényszennyezésével

Az emberi szem pedig ilyenkor szinte csodákra képes: nem pár másodperc, és nem is egy-két perc, hanem akár fél óra is kellhet ahhoz, hogy elérje azt a maximális érzékenységét, ahol már egy tíz kilométerre villogó lámpa is vakítónak érződik. Ilyenkor még holdtalan éjszakán is kivehetők a közeli fák és nagyobb tereptárgyak: „látni őket a csillagok fényénél” – mondanánk, pedig ennek a fénynek a forrása hazánkban mégiscsak a városok közvilágítása, amelynek fénye a légkör páratartalma által verődik vissza. Mindez jól látszik a fotókon is, ahol rendszerint ez a városok felé eső, földközeli sáv messze a legvilágosabb.

A Mátra és Medves felé nézve már alig látni mesterséges fényt a távolban

Ahhoz, hogy egy terület csillagoségbolt-park minősítést kapjon, egy szigorú, nemzetközi vizsgán kell átesnie, amelyet az amerikai székhelyű Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség koordinál. Először is fontos, hogy a terület természetvédelmi oltalom alatt álljon, mellette viszont – a fokozottan védett részeken kívül – szabadon látogatható legyen. A fényszennyezéstől mentes, tiszta éjszakai égbolt látványát nemcsak szakemberek, de műszerek is megfigyelik, végül pedig nem árt, ha van kapacitás és igény rendszeres ismeretterjesztő programokra, természetesen akár éjjel is. Mindez hazánkban elsőként a Zselici Tájvédelmi Körzetben, majd a Hortobágyi Nemzeti Parkban teljesült. Ezt követte 2017 nyarán a Bükki Nemzeti Park minősítése.

Szemléletes példa, mennyit számít a nagyvárosok távolsága: a Bükk északi tövében fekvő Dédestapolcsány 1700 lakójával nem kis falu, több száz lámpája fölött mégis tisztán látszik a Tejút. Hasonló képet egy város közelében csak összetett digitális trükkökkel készíthetnénk

Bár a park területe minden irányban jócskán túlnyúlik a hegység központi részét jelentő Nagy-fennsíkon, de az igazán különleges éjszakai élményt mégis idefent érdemes keresni, hiszen a 900 m átlagos tengerszint feletti magasságú terület egyes részein nemcsak láthatjuk, de a bőrünkön is érezhetjük a világűr közelségét: a fejünk feletti légóceán kiváló hőszigetelő képességével, na meg egy kis üvegházhatással megóv minket a világűr felfoghatatlan hidegétől.

A légkör tömege pedig a fennsík fölött csak 90%-a annak, aminek az alján száz méter körüli magasságban élünk. Nem csoda hát, hogy amikor a föld a csillagos ég felé fordul, innen sokkalta több meleg veszik el a végtelenbe. Ezt erősíti, hogy a hatalmas erdőborításnak köszönhetően a föld nappal sem tud olyan sok meleget magába szívni, mint egy füves táj vagy kisebb tó.

Késő este a fennsík egyik igazán hideg szegletében, a Bükki Vörös Meteor SE kulcsosházánál. Az égen baloldalt a napnyugta utolsó fényei, jobbra Miskolc lámpafénye

A cikk befejező része a turistamagazin.hu oldalán olvasható.