2018. december 13., Luca, Otília
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A világ legmeghökkentőbb műholdas fotói

A térképes szoftverek számára készült képeken egészen döbbenetes dolgok is láthatók. Az origo.hu ezek közül szedett össze pár vicces, bizarr és felkavaró „látványosságot”.

2001-ben jelent meg a Keyhole által fejlesztett Earth, az első olyan ingyenes szoftver, amelyen a Föld háromdimenziós modelljére mértékhelyes műholdképeket, légi felvételeket és térinformatikai adatokat vetítettek. Magyarán azt, hogy mit és hogyan „látnak” a műholdak. Így például bárki kikereshette a saját házát, az iskoláját, munkahelyét, vagy azt, hogy hogyan fest a magasból a hely, ahova nyaralni megy, vagy ahova mindig is el szeretett volna jutni.

Az Earth hatalmas sikert aratott, és a Google 2004-ben fel is vásárolta, majd integrálta saját térképes alkalmazásába, a Google Mapsbe. Azóta például az Apple-nek is vannak olyan térképes szoftverei, ahol megtalálható ez a szolgáltatás. A kezdeti időkhöz képest hatalmas a fejlődés, sokkal nagyobb felbontásúak már a képek, így sokkal részletesebb, amit látunk. Többek között ennek is köszönhető, hogy ezeken a műholdas fotókon olykor egészen meghökkentő részletek tűnnek fel.

A kép az Apple Maps számára készült, nem kamu, és egy hatalmas, 25-30 méteres, egy skóciai tóban úszkáló valami látható rajta. Állítólag a tudósok azóta elkezdték vizsgálni, hogy mi a manó lehetett ez a bitang méretű, első blikkre harcsának tűnő dolog Fotó: origo.hu
Indián fej az indián területen. Kanadában, Albertában található ez a különleges hegy, ami elképesztően hasonlít egy indián őslakos profiljára Fotó: origo.hu
Trementinában, Új-Mexikóban található ez a meglehetősen misztikus, „erdőbe vésett” ábra, amely csak a magasból látható. Hogy ki és miért készítette, egyelőre még rejtély Fotó: origo.hu
A chilei Atacama sivatag szívében található ez a földbe vésett, 120 méter hosszú ábra, ami valamilyen különleges alakot ábrázol. Valamikor 1000 és 1400 között keletkezett, és egészen az utóbbi időkig nem is tudták, hogy létezik, hiszen a földről nem látszódik belőle semmi  Fotó: origo.hu
Új-Zéland partjainak vizsgálata közben szúrta ki valaki ezt a dolgot a vízfelszín alatt, ami nagyon úgy néz ki, mint egy óriási kukac. A környéket ismerő helyi újságok szerint körülbelül 40 méter hosszú volt, de hogy mi is lehetett, arról fogalmuk sincs Fotó: origo.hu

Az origo.hu cikkében további bizarr és meghökkentő képek láthatók.

Neked ajánljuk
Kína lekörözi az eddig kedvenc Franciaországot Nőtt a világ védett területeinek száma Aurora borealis Környezetbarát, vegyszermentes, vízzel lemosható körömlakk gyerekeknek és felnőtteknek Jármű-korszerűsítés a Magyar Postánál
Tovább a forrásra: origo.hu
Vissza
Hírfolyam