2021. május 19., Ivó, Milán
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Koronavírus – A francia Riviéra igazságtalannak tartja a német és belga korlátozásokat

Erőszakosnak és igazságtalannak nevezték csütörtökön a francia Riviéra vezetői, hogy Nagy-Britannia után Belgium és Németország is utazási korlátozásokat léptetett életbe a leglátogatottabb francia régióval szemben a koronavírus-fertőzöttek számának megugrása miatt.

„Az elmúlt napok üzenetei nagyon ijesztők a szakmabeliek számára. Kezdődött Angliával, így az angol utazók tömegesen tértek haza Nagy-Britanniába. Most pedig Németország és Belgium” – mondta Francois de Canson, a regionális turisztikai bizottság vezetője a francia hírügynökségnek.

A német külügyminisztérium hétfőn adott ki utazási figyelmeztetést a francia Riviérára és Párizs térségére. A tárca óva intett a nem szükséges, turisztikai utaktól a francia fővárosba és a déli Provence-Alpes-Cote-d'Azur régióba, amely magában foglalja Marseille és Nizza városát is.

Ezek a térségek szintén felkerültek a járványügyi szempontból kockázatosnak ítélt területek folyamatosan frissített listájára, amelyet a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezet. Ez a besorolás tesztelési kötelezettséget jelent az ezekből a térségekből visszatérő turisták számára. A teszteredmény elkészültéig az érintetteknek otthoni karanténban kell maradniuk.

Belgium szerdán sorolt vörös zónába Párizs mellett több francia megyét, köztük a francia Riviéra két megyéjét, Bouches-du-Rhone-t és Alpes-Maritimes-et, Nagy-Britannia pedig augusztus közepe óta kötelez 14 napos otthoni karantén betartására minden Franciaországból érkező utazót.

Dél-Franciaországban a német döntés váltotta ki a legnagyobb nyugtalanságot.
Renaud Muselier, a Provence-Alpes-Cote d'Azur régió elnöke arra emlékeztetett, hogy Németország azon öt országhoz tartozik, ahonnan a legtöbb külföldi turista érkezik a francia Riviérára, mégpedig jelentős számban a szeptemberi utószezon idején.

Nizzai látkép Fotó: Shutterstock

„Leállítani hirtelen és egyoldalúan a kultúráink és a turisztikai célpontjaink közötti kapcsolatokat erőszakos és igazságtalan lépés” 

– fogalmazott a régióelnök.

A turisztikai vezető, Francois de Canson viszont úgy vélte, hogy jóllehet a németek eleinte nagy számban mondták le a dél-franciaországi útjaikat, a helyzet változott, amióta Berlin a hazaérkezés utáni kötelező teszttől tette függővé az esetleges karantént, ellentétben Nagy-Britanniával, ahol minden hazatérőnek automatikusan karanténba kell vonulnia.

A németek évente átlagosan 5 millió vendégéjszakát töltenek a francia Riviérán.

Marseille-ben és Nizzában szerdától már minden közterületen kötelező a maszkviselés, s a bárok, éttermek, kávéházak és élelmiszerboltok este 11 óra és reggel 6 óra között zárva tartanak. Az intézkedések szeptember 30-ig vannak érvényben.

A francia kormány a déli Bouches-du-Rhone megyét már augusztus közepén vörös zónának nyilvánította. Itt ugyanis 100 ezer lakosra 177 fertőzött jut, miközben az országos arány 33. A riasztási küszöb 50, a prefektúrák ezen arány elérésekor rendelhetnek el korlátozó intézkedéseket.

A francia Riviéra Párizs után Franciaországnak a külföldi turisták által leglátogatottabb helyszíne, a koronavírus-járványt megelőzően az országba érkező külföldiek 40 százalékát fogadta, idén azonban a nyaralók jelentős többsége hazai turista. 

Neked ajánljuk
Kulturális dolgozók végeznek önkéntes munkát a ceglédi kórházban Szabadtéri és online kiállításon is megcsodálhatjuk Máté Bence alkotásait 30 döbbenetes reklámfotós átverés gyorsétterembe csábításhoz (videó) Az emberiség nagy céljai egymást támogatva is teljesülhetnek Több száz kiló húst ajánlottak fel rászorulóknak a böllérek
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam