2021. június 20., Rafael
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Nézze meg, milyen belülről az első kereskedelmi űrrepülő (videóval)

A Richard Branson által alapított Virgin Galactic űrutazási cég továbbra is azon dolgozik, hogy mielőbb turistákat küldhessen egy 90 perces utazásra a Föld légkörén kívül. 

A társaság eredetileg azt tervezte, hogy 2020-ban már évi 16 járatot indít, de ez már nem fog összejönni, új dátum pedig még nincsen. Úgy tűnik azonban, hogy a tervezés nem állt le, mivel a Virgin Galactic ezen a héten bemutatta, hogy néz ki belülről első kereskedelmi űrrepülője, a VSS Unity – adta hírül a Lonely Planet júliusban.

A kabinban hat utas fér el a kéttagú személyzet mellett. Minden utas saját rendszeren keresztül, közvetlenül kommunikálhat a pilótákkal.

A nagy, kör alakú ablakokból látványos panoráma nyílik a világűrre és a Földre, miközben az űrhajó 97 kilométerrel a Föld fölé emelkedik.

Mobiltelefont nem vihetnek fel magukkal az utasok, mivel az a kabinban lebegve sérülést okozhat, de tizenhat kamera dokumentálja az eseményeket, melyeknek a Föld biztosít impozáns hátteret, emellett videókat is vesznek fel.

Akinek a szelfizés hiányozna, az a kabin hátuljában egy nagy, kör alakú tükörben csodálhatja meg magát „az űrben, ahogy addig még sohasem” – mondta George Whitesides, a Virgin Galactic munkatársa.

Az utasok a kirándulás egy pontján kikapcsolhatják a biztonsági öveiket, és megtapasztalhatják, milyen a súlytalanság állapota. A berendezés puha bevonata megakadályozza a sérüléseket, emellett kapaszkodókat is elhelyeztek a biztonság kedvéért.

A júliusi hírek szerint az utazásra addig 60 ember jelentkezett, fejenként 250 000 dolláros (73 és félmillió forintos) áron. Az űrhajó a Virgin Galactic új-mexikói űrkikötőjéből indul majd, egy nagyobb repülőgép segítségével – számolt be róla a travelo.hu.

Neked ajánljuk
Így látszik a Tejút éjszaka Salgótarján közelében Felelősségteljes és felszabadító képkészítésre hívja a pályázókat az ARC A Tisza nevében – Megdöbbentő film a folyó menti hulladékhegyekről (dokumentumfilm) Gyógyszermaradványoktól és mikroműanyagoktól mentes lazacokat tenyésztenek majd Zalaegerszegen Lengyelországban is bíróságon próbálják kikényszeríteni a hatékonyabb klímavédelmi intézkedéseket
Tovább a forrásra: travelo.hu
Vissza
Hírfolyam