2022. január 17., Antal, Antónia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Továbbfejlesztették a Hortobágyi Nemzeti Parkot

A nemzeti parkok kiemelt feladata, hogy bemutassák és a nagyközönséggel megismertessék a természeti értékeket. Az igazgatóságok az operatív programok keretében megvalósuló fejlesztések 13 százalékát, majdnem 5 milliárd forintot fordítanak a természetvédelmi bemutató infrastruktúra fejlesztésére.

A Hortobágyon tartották meg a Natura 2000 területek bemutatását segítő projekt zárórendezvényét.

Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) környezetügyért felelős államtitkára a nemzeti parkokban megvalósuló nevelési programok tartalmi bővítésének, folyamatos megújulásának fontosságát hangsúlyozta, hiszen ez a tevékenység meghatározó eleme a hazai környezeti szemléletformálásnak. Beszélt arról is, hogy

az elmúlt években jelentősen megváltozott a szabadidő eltöltése, az emberek egyre inkább az aktív kikapcsolódást, a túrázást, a kerékpározási lehetőségeket keresik. A nemzeti parkokban zajló fejlesztések célja, hogy az infrastruktúra és az igazgatóságok ökoturisztikai kínálata igazodjon az új igényekhez.

Naplemente a Kis-Balatonnál, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, Zalavár közelében 2021. május 29-én
Fotó: MTI/Varga György

A Hortobágyi Nemzeti Parkban folyamatosan zajlanak a fejlesztések, jelenleg is 5 projektet valósítanak meg. Ezeknek a beruházásoknak is nagyban köszönhető, hogy évente 160 ezer regisztrált látogató keresi fel az igazgatóság hortobágyi létesítményeit. Egy közelmúltban végzett közvélemény-kutatás szerint a hortobágyi az egyik legismertebb nemzeti park.

A projekt keretében megújultak a Fecskeház Erdei Iskola közösségi terei és a Bátorligeti Ősláp kiállítóhelye. Interaktív játékokkal és információs táblákkal bővült a Tiszakürti Arborétum, a Jászberényi Sasközpont, a górési természetvédelmi mentőhely kínálata, a cégénydányádi kastélyparkban egy kültéri foglalkoztató is épült. Emellett az igazgatóság területén több magasles létesült, amely segíti a Natura 2000 területekkel kapcsolatos információk átadását, valamint a területen található fajok és élőhelyek bemutatását. Ezenkívül applikáció, webes játék, rajzfilm, gyermekdalok és természetfilm is készült.

Neked ajánljuk
Sikerült megmenteni a legritkább nagy-britanniai hüllő élőhelyét Ha drámai kérdésekről van szó, a színház eszközei segíthetik a megértést Művészi kertek a méhek örömére Matolcsy György: A központi bankokat be kell vonni a klímaváltozás elleni háborúba Honnan szerzi majd az EU az akkumulátorokhoz szükséges nyersanyagokat?
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam