2020. szeptember 28., Vencel
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Már csak képek és szobrok – Trash art Magyarország 2020

A Trash Art Magyarország 2020-ban arra hívja fel a figyelmet, hogy mekkora az ember felelőssége a környezetünkben bekövetkezett változásokban, a fajok eltűnésében, az ökoszisztémák megváltozásában.

2020-ban a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál két tematikus kategóriában hirdeti meg az alkotói pályázatot: kihalt fajok és a fajok kihalásának okai. Idén minden szobor mellé várnak egy képet is, amely az alkotást ihlette, amit a szobor mellett kiállítanak, így téve teljessé a kompozíciót.

A Trash Art Magyarország 2020 célja felhívni az emberek figyelmét a környezet védelmére, a hulladék keletkezésének megelőzésére, annak megfelelő kezelésére, az anyagok, a hulladék újrahasznosításának fontosságára, amely korunk egyik legégetőbb problémája.

A projektben részt vevő alkotók újrahasznosítható „hulladék” alapanyagokból készülő alkotásokon keresztül reagálnak a 21. század problémáira, felhívva ezzel a figyelmet fogyasztási szokásaink árnyoldalaira.

A „trash art” egy olyan érdekes és újszerű formája az újrahasznosításnak, ami által a szelektíven gyűjtött hulladékok látványos művészeti alkotásként születnek újjá, mutatják be az ember felelősségét a környezet, az ökoszisztémák változtatásában.

Fotó: Trash Art Magyarország/facebook.com

Nevezni kizárólag elektronikus formában lehet a teljeskörűen kitöltött online Jelentkezési adatlap beküldésével, megjelölve, mely kategóriában indul a versenyző. A nevezés része a szoborterv leírása és rajza.

Neked ajánljuk
Grandiózus bronzgorilla figyelmeztet az emberszabásúakat szorongató veszélyekre Látványos szembesítés a természet törékenységével Országos madárfotó-pályázat a tatai Vadlúd Sokadalom alkalmából A húsevő növények negyedét kihalás fenyegeti Félredobott plasztikból is készülhet luxuskaróra
Tovább a forrásra: godollofilmfest.com
Vissza
Hírfolyam