Emily Carr: a természetrombolás egyik első krónikása
A kanadai festő és író az alaszkai erdőségek szerelmeseként az elsők között ismerte fel a természet kizsákmányolásának fenyegető drámáját.
Emily Carr 1871-ben született Kanadában. Élete első évtizedeiben a világ számos nagyvárosában megfordult San Franciscótól Londonon át a számára különösen kedves Párizsig, azonban az igazi otthonára és ihletforrására a kanadai vadon tájain talált rá.
Elvarázsolta a természet szépsége, az őslakosok kultúrája.
Amikor csak tehette, északra utazott, hogy a hely, az indiánok és az ember iránti szeretettől hajtva minél pontosabban örökíthesse meg a fenséges totemoszlopokat és az erdőségek végtelennek tűnő csendjét.
Azonban életének utolsó évtizedében változásnak indult a számára oly kedves táj, a Kanadában napjainkig is kiemelkedő jelentőségű erdőkitermelés és a gyáripar előretörése egyre több területet hódított el az őslakosoktól és a természettől.
Carr posztimpresszionista képeken – a legismertebb az Odds and Ends (Esélyek és végek) című – igyekezett megragadni a körülötte zajló drámát. Többet akart, mint dokumentálni egy erdő megsemmisítését. Megmutatni, hogy hogyan válhat a természet valami gyökerestől természetellenessé. Átadni a szemlélőnek saját benyomásait, amelyeket a naplójában így rögzített: szörnyű látni egy fa kivágását, így utólag is, amikor a tönk már szürke és korhadt. Az erdőben álló csonkok „mintha maguk lennének saját sírköveik és egyben a gyászolók is”.
_Odds_and_Ends.jpg)
