2018. december 10., Judit
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Elkészült Magyarország Nemzeti Atlasza

2018. szeptember 27-én mutatják be a Magyar Tudományos Akadémia székházában a Magyarország Nemzeti Atlasza új kiadásának Természeti környezet című kötetét. A kiadvány az MTA és a kormány együttműködésében valósult meg.

Legutóbb 1989-ben, a rendszerváltozás előtti pillanatban hagyományosan kormányzati támogatással jelent meg Magyarország Nemzeti Atlasza (MNA). 

Most Lovász László elnöksége alatt 18 szerkesztő, 140 fejezetszerző, 219 térképszerző, 14 térképész, valamint több tucat szakmai és nyelvi lektor munkája eredményeként készült el az új kiadás, amelynek első kötetét szeptember 27-én mutatják be az MTA székházában.

Fotó: www.mta.hu

Újdonságot jelent, hogy az MNA 2018-tól megjelenő kötetei nem csupán Magyarországra, hanem a Kárpát-medencére és annak szomszédságára (a Kárpát–Pannon-térségre) is kiterjednek.

12 ország kb. félmillió négyzetkilométernyi területére és 34 ezer településére  vonatkozóan mutatja be a természet, a társadalom és a gazdaság térszerkezetét.

Az atlasz új kiadásának tartalma az MTA vezetésével, Kocsis Károly akadémikus főszerkesztésében készült. A munkában számos kormányzati szerv, háttérintézmény és egyetem vett részt.

Neked ajánljuk
Háború a szavannán, Richard Leakey harca az elefántokért Tea egy vízhiányos jövőben Mérsékelt öv? – Felelős cselekvési irányok a hatékony klímavédelemért Újabb többezres tüntetés volt az ENSZ-klímacsúcs alkalmából Alma, a természet oltalma
Tovább a forrásra: mta.hu
Vissza
Hírfolyam