Richard Powers: Égig érő történet
Nem a fákat kell megmenteni, hanem bennünket, embereket. Talán ez lehetne Richard Powers Pulitzer-díjas nagyregényének egymondatos szinopszisa.
Az Égig érő történetben több párhuzamos sors bontakozik ki az olvasó előtt, a fejezetek valahogy úgy követik egymást, mint a fatörzsben az évgyűrűk – mutat rá a Fidelio könyvajánlója.
A legszebb történet talán Patricia Westerfordé, a hallássérült biológusé, aki már a hatvanas években megsejti, hogy a természetes erdő fái között láthatatlan kapcsolat van a földben, gombák segítségével, valamint a levegőben. A meghurcolt és erdei száműzetésbe vonuló tudós alakját az író valószínűleg egy bizonyos dr. Suzanne Simardról mintázta.
A Brit Columbia Egyetem ökológusa az elsők között hívta fel a figyelmet arra, hogy a fák nem azért léteznek, hogy tűzifa vagy bútor legyen belőlük: közösségben élnek, vigyáznak az utódaikra, és léteznek ún. anyafák is, amelyeket nagyságuk és a föld alatti gombahálózat tesz központivá az erdő fái között.
Powers költői nyelven, mégis önző civilizációnk valóságába hasítóan írja le, miként pusztítjuk a természetet, a fákat a haszonért, naponta gyorsuló ütemben, közben pedig kíméletlen őszinteséggel gondolkodik arról, mit jelent embernek lenni egy olyan világban, ahol egyre több jel mutat arra, hogy hiába adatott meg nekünk az intelligencia és a tudat világossága, létezik egy összefüggő hálózat, a természet, amely mégis többet tud nálunk.
- Kiadó: Park Könyvkiadó Kft., 2020
- Oldalak száma: 620 oldal
- ISBN: 9789633555514
.jpg)
