Megsebzett tájak elfeledett vonásai
Az elmúlt évszázad alatt a gazdaság nyersanyagigénye hazánkban is számtalan bánya és gyár megnyitását, erdők, hegyek és lápok átalakítását tette szükségessé. Ezek a döntések sokszor oly régen születtek meg, hogy számunkra már a nyomukban maradt tájsebek látványa a természetes, sőt, olykor a napfényre hozott kő titkaiban találjuk meg a szépet.
A Dunakanyar Vác felőli kapujában őrködő magaslat a 652 méter magas Naszály, amely elsősorban az oldalában tátongó, a több évtizedes kőbányászat következtében kialakult hatalmas tájsebéről ismert. A hegy főtömegét alakító triászkorú dolomitot és mészkövet 1684-ben kezdték bányászni. A Naszály keleti oldalán lévő sok régi kis bányát a Duna–Dráva Cementgyár egybenyitotta, és óriási, többszintes bányát alakított ki.
A vulkáni eredetű Halápban a hét évtizeden át nagy erőkkel zajló bazaltbányászat hatalmas károkat okozott. A korábban a Badacsonyhoz, Somlóhoz hasonló tanúhegynek jelentős része eltűnt, ugyanakkor a maradéka geológiai szempontból nemcsak nagyobb, de sokkal változatosabb, gazdagabb, mint más hasonló helyek.
Fotó: Fortepan / Vojnich Pál
A turisták kedves pihenőhelye volt Dömörkapu; a többméteres zúgó vízesés felett sok turistazsák lett könnyebb egy-egy ebéddel, uzsonnával. És a turisták e kedves helyét immár nem számíthatjuk többé túráink pihenőhelyei közé – írja 1926 októberében a Pesti Napló. A valaha mintegy hét méter magasságból, több ágban alázuhanó Dömör-kapui vízesés részben átalakult, részben megsemmisült az 1922-ben, tőle nem messze megnyitott kőbánya miatt.
