2019. augusztus 25., Lajos, Patrícia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Pályázat: Gazdaságosabbá teszik az egyházi épületeket

Egyházi épületek energetikai fejlesztésére lehet pályázni októbertől, a keretösszeg 10 milliárd forint – jelentette be szerdai, tihanyi sajtótájékoztatóján az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.

Schanda Tamás elmondta, hogy a közfeladat-ellátásban részt vevő egyházi épületek újulhatnak meg, a megpályázható összeg 50 millió és 300 millió között van. Hozzátette:

a cél az épületek hőtechnikai adottságainak fejlesztése, valamint az intézmények fűtési, hűtési rendszerének korszerűsítése. A kérelmeket október 1–7 között lehet benyújtani.

A kormány a pályázat révén támogatja az egyházakat, hiszen a korszerűsítésnek köszönhetően csökken az intézmények fenntartási költsége. Ezenfelül pedig környezetvédelmi, teremtésvédelmi szempontból is jelentős beruházások történnek majd Fotó: Pixabay

Schanda Tamás elmondta azt is, hogy a Széchenyi 2020 program keretében eddig 150 pályázatot hirdettek meg egyházak számára is, energetikai fejlesztésre 26 felhívást tettek közzé 600 milliárd forint értékben. A pályázat akár 100 százalékos intenzitású is lehet, az első beadási szakaszt pedig továbbiak követhetik majd – fűzte hozzá.

Neked ajánljuk
Egy „Kádár-kocka” is lehet környezetbarát A Camponában mindenkit vár Helen könyvtára A természet lélegzetelállítóan szép... és olykor kegyetlen Németország után Norvégia is felfüggesztette az erdővédelmi segélyek folyósítását Brazíliának Indonézia ragaszkodik a pálmaolajhoz
Tovább a forrásra: vg.hu
Vissza
Hírfolyam