2020. november 28., Stefánia
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Hulladékmentesítési pályázat egyetemistáknak

Az illegális hulladéklerakás felszámolása – szankciók és eszközök című pályázatra magyarországi egyetemek osztatlan, illetve alap- és mesterképzéseiben részt vevő, nappali vagy levelező tagozatos, aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatói jelentkezhetnek.

A jelentkezőknek a hulladékfelszámolást, illetve az illegális hulladéklerakás megelőzését és büntetését szolgáló eszközöket kell vizsgálniuk és bemutatniuk – mondta el Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára.

A bírálatnál előnyként értékelnek minden új ötletet, amely ezekhez a célokhoz közelebb visz, vagy a szankcionálás lehetőségeit nemzetközi összevetésben elemzi, illetve a magyar jogrendszer más büntetési szabályait vizsgálja a kiíráshoz kapcsolódva.

A kiírás a kormányzati oldal dokumentumtárában érhető el. A pályaműveket március 30-ig várják. A bírálóbizottság több nyertest is kihirdethet a helyezésekre, illetve különdíjat is oszthat. Az első helyezésért 300 ezer forintos, a másodikért 200 ezer forintos, a harmadikért 100 ezer forintos vásárlási utalvány jár. A különdíjas pályázatért szakkönyveket adnak.

Kérdésre válaszolva Boros Anita hangsúlyozta, hogy az illegális hulladéklerakás felszámolásával a kormány magas szinten, szakértői munkacsoport segítségével foglalkozik, de a pályázattal a fiatalokat is szeretnék bevonni a megoldásba.

Fotó: hulladekcsokkentesihet2019.HU
Neked ajánljuk
Visszatér az üvegvisszaváltás Vádló tekintetek kereszttüzében A fürdőszobában is van tér az újrahasznosításra Együtt lépnek az óriáscégek Különleges hidrogéngyárral rukkoltak elő a kutatók
Tovább a forrásra: origo.hu
Vissza
Hírfolyam