2020. november 30., Andor, András
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Irodalmi pályázat ifjúsági regényekre

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda és a Magyar Írószövetség kezdő és rendszeresen publikáló írók műveit is várja a környezetvédelem, a klímaváltozás és az aktív turizmus témájában.

A 10 millió forint összdíjazású pályázat célja, hogy olyan szórakoztató regények készüljenek, amelyek felhívják a 10–14 éves gyerekek figyelmét a természetvédelem fontosságára, a klímaváltozás problémájára, egyúttal a természet szeretetére, természetjárásra, aktív életmódra ösztönzik őket, mindezt azonban nem didaktikus módon teszik – mondta el Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a pályázati programot bemutató hétfői sajtótájékoztatón.

Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke hangsúlyozta: szépirodalmi igénnyel megírt alkotásokat várnak. 

Pályázni 18 éves kortól lehet. A pályázaton minden magyar nyelven alkotó, így határon túli író is részt vehet. A tervek szerint az első helyezett 5 millió forint, a második 3 millió forint, a harmadik 2 millió forint jutalomban részesül, de megosztott díjazás is előfordulhat, emellett különdíjat is szeretnének odaítélni.

A zsűri elnöke Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke, tagja Katona Ildikó, a Könyvmolyképző Kiadó vezetője; Nógrádi Attila, a Turista Magazin főszerkesztője; Pacskovszky Zsolt, a Móra Kiadó irodalmi szerkesztője és Varga Betti irodalmár, pedagógus.

Neked ajánljuk
Már lehet pályázni az elektromoskerékpár-vásárlás támogatására Vádló tekintetek kereszttüzében A fürdőszobában is van tér az újrahasznosításra Újabb jelentős acélgyár vált napenergiára Orvosi eszközökkel támogatja az egészségügyet a MOB és a Magyar Vöröskereszt
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam