2021. június 21., Alajos, Leila
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Változatos nyárindító programkínálatot nyújtanak a nemzeti parkok

Romantikus csillagles, baráti kerekezés, kalandos vízitúra, orchideakeresés vagy madárhangverseny – ilyen változatos kínálattal várja az érdeklődőket Magyarország tíz nemzeti parkja. A nyár közeledtével biztonságos és megfizethető programok közül válogathatnak a látogatók – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium.

Az igazgatóságok ökoturisztikai létesítményei és programjai minden korosztály számára kínálnak tartalmas kikapcsolódást. Nem kell hosszú bakancsos túrára indulni ahhoz, hogy feltöltődjünk a természetben, már egy 30-60 perces program is igazi felüdülést nyújt hazánk nemzeti parkjaiban.

Az érdeklődők részt vehetnek például történelmi bunkertúrán vagy ürgészésen, tiszai hajóskapitányok lehetnek, jelentkezhetnek misztikus mocsárjáró túrára, vagy a gyógynövényekről szerezhetnek hasznos ismereteket.

Az igazgatóságok a pünkösdi hosszú hétvégére (május 22–24.) is színes programokkal készülnek.

  • A Dráva Európa egyik legtisztább vizű folyója, ahol a magyarországi halfajok kétharmada megtalálható. A program során a terület természeti értékeit ismerhetik meg a résztvevők, akik szerencsés esetben az ártéri madárvilág különleges képviselőit is megpillanthatják.
  • A Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság programja keretében a virágpompás kaszálókat, madaraktól hangos legelőket, rejtelmes mocsarakat együtt, egy helyen fedezhetik fel a látogatók. Megtekinthetik a védett területen legelő gulyát, virágzó fátyolos nőszirmok között sétálhatnak, sőt titkon egy vércsetelep életébe is bepillantanak.
  • A Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körös menti túra e-bike-kal programján az ívesen kanyarodó gáton haladva ártéri erdő kíséri a túrázók útját, ahol a mocsaras részeken mocsári nőszirmok sárga virágainak tömege pompázik. A Hármas-Körös két különösen szép, úgynevezett „szentély típusú” holtágánál is elidőznek a résztvevők.
  • A Kiskunsági Nemzeti Park közelében megleshetjük a Csaj-tó környékén gyarapodó madárfiókákat, a nádasokban pedig hazánk szinte összes gémféléje költ. 
  • Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Virágzásnapi túrát indít. A tőzegmohás lápréten könnyű túra során mutatják be a lápok titokzatos világát és az éppen virágzó növényritkaságokat.

További tájékozódásért érdemes előzetesen felkeresni a nemzeti park igazgatóságok online felületeit.

A Megyer-hegyi tengerszem az Aggteleki Nemzeti Park területén található Fotó: MTI/Cseke Csilla
Neked ajánljuk
Megújult a népszerű mecseki kulcsosház A Tisza nevében – Megdöbbentő film a folyó menti hulladékhegyekről (dokumentumfilm) Egy terjedelmes kalauz az apró hangyák izgalmas és hatalmas birodalmába Jó hírek a kerékpározás világából és hasznos linkek városi bringásoknak Debreceni diákok nyerték meg a Kárpát-medencei klímavédelmi versenyt
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam