2021. szeptember 16., Edit
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Egy év szünet után idén augusztusban újra lesz Balaton-kerülő tandemtúra

Tizedik alkalommal rendezi meg a Mozdulj! Közhasznú Egyesület Balatont megkerülő tandemtúráját 2021. augusztus 13–19. között. A túra különlegessége, hogy a nyergekben mindig egy ép és egy fogyatékossággal élő résztvevő teker majd, hogy együtt, egymásra figyelve, egymástól tanulva teljesítsék a távot.

Közel hetvenen kelnek útra látássérültekkel és más fogyatékossággal élő barátokkal, valamint segítőkkel, hogy tandemkerékpárral megkerüljék a magyar tengert.

A hatnapos út során nemcsak sportélményekkel gazdagodnak, hanem egymásra figyelve és egymástól tapasztalatokat szerezve megtanulják a szívükkel látni a világot. Hiszik, hogy az esélyegyenlőség nem más, mint természetességgel elfogadni egymást, és tanítani a másikat arra, hogyan kell kinyitni a lelkünket egymás felé apró lépésekkel – áll a szervezők sajtóközleményében.

Az idei túra útvonala fekvő 8-ast ír le, az esélyegyenlőség megteremtésének lehetősége végtelen Fotó: Juhász Melinda

Az idei jubileumi túra középpontjában a Balaton körüli Hungarikumok állnak majd. A résztvevők idén is ültetnek fát egy elhunyt társuk, valamint a tizedik túra emlékére. A tihanyi apátságban atyai áldásban részesülnek majd a résztvevők, akik út közben több helyen találkoznak civil szervezetek és önkormányzatok képviselőivel is.

Lesz tandemes akadályverseny, a jubileumi születésnapot pedig flash mobok formájában ünneplik különböző helyszíneken.

Az idei túra útvonala egy fekvő 8-ast ír le annak szimbólumaként, hogy az esélyegyenlőség megteremtésének lehetősége végtelen – vallják a szervezők, akik idén a távolmaradóknak is készülnek mókával, a virtuális térben is kilométergyűjtést hirdetnek.

A tandemtúra útvonaláról, részletes programjáról, vendégeiről, fővédnökeiről, valamint nagyköveteiről itt található bővebb információ.

Neked ajánljuk
Minden korábbinál több kerékpárt szállítottak idén nyáron a balatoni kompon Titokzatos művész természetbe illő alkotásai Angliában (képgalériával) 2021 legjobb természetfilmjei – Fókuszban a Tisza és a fák (képekkel és videókkal) Nemzetközi összefogásra lenne szükség az Antarktisz megmentéséhez A vízlábnyomának megzabolázásával folytatja a zöldülést a Google
Tovább a forrásra: esemenymenedzser.hu
Vissza
Hírfolyam