2022. május 27., Hella
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Októberben Gyula térségében várja az érdeklődőket a Muzsikál az erdő programsorozat

A Muzsikál az erdő a Körösök völgyében elnevezésű programsorozatra október 1-je és 3. között kerül sor: a rendezvény első napja a gyulai Csigakert tölgyfamatuzsálemei között, második napja a Városerdő tölgy-kőris-szil erdejében valósul meg, vasárnap pedig Nagyvárad közelében, Püspökfürdőn várják a közönséget.

A programok között szerepelnek szakvezetéses erdei séták, klasszikus és népzenei koncertek, kézműves foglalkozások, hagyományőrző szilvalekvárfőzés, erdei divatbemutató az újrahasznosítás jegyében, bemutató a komposztálásról, környezettudatosságra nevelő műhelyek, ismeretterjesztő előadások, kerékpár- és kenutúra, sétahajózás, valamint helyi termékek bemutatása.

Az idén 18 éves Muzsikál az erdő rendezvénysorozat fő célja az erdő, a zene és a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a résztvevőket.

Szeretnék felhívni rá a figyelmet, hogy felelősek vagyunk egymás iránt és természeti környezetünk megőrzéséért. A gyulai rendezvény az 1997 óta az Országos Erdészeti Egyesület által szervezett Erdők Hete regionális megnyitója is egyben.

A rendezvényen fellép mások mellett a Szent Efrém Férfikar, Demeniv Mihály harmonikaművész, a Zeneakadémia Szaxofon Együttese, a Monarchia Szimfonikus Zenekar, a Nagyváradi Filharmónia Vonósnégyese, a Nagyváradi Művészeti Líceum növendékei, az Aurin Leánykar, a Fonó Zenekar és Navratil Andrea, a Körös Táncegyüttes, a Bohém Ragtime Jazz Band, valamint Bolba Éva és a JAZZterlánc.

Neked ajánljuk
A növények napján különleges programokkal várja a látogatókat a szegedi egyetemi füvészkert A növények napján különleges programokkal várja a látogatókat a szegedi egyetemi füvészkert Az Ifjúság Európai Évéhez csatlakozva a fiatalokat szólítja meg a Közösségek Hete Izgalmas programokkal készül a Zöld hétre az egri egyetem Nagyra törők a tengeri szélenergiával kapcsolatos tervek Európában
Tovább a forrásra:
Vissza
Hírfolyam