2022. július 3., Kornél, Soma
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Egyre népszerűbbek az arborétumok és botanikus kertek

A botanikus kertek turisztikai attrakcióként is jelentős tényezővé váltak, népszerűségük pedig világszinten is egyre növekszik. Magyarországon az éves látogatószámuk megközelíti a 3 millió főt – hangzott el az Európai Botanikus Kertek Kongresszusának nyitórendezvényén hétfőn, Budapesten.

Európában 800 botanikus kert működik, Magyarországon pedig mintegy félszáz tagja van a MABOSZ-nak, az esemény házigazdájának. A kongresszuson idén 28 országból több mint 170 szakember vesz részt szerte Európából és a tengerentúlról is – mondta el a kilencedik alkalommal megrendezett kongresszus sajtótájékoztatóján Vince Zsigmond, a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének (MABOSZ) elnöke, a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert vezetője.

Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója azt hangsúlyozta az eseményen, hogy az arborétumok tevékenységi köre napjainkban túlmutat a klasszikus botanikus kerti feladatokon: a tudományos munkán, a veszélyeztett fajok védelmén, az oktatási-környezeti nevelési feladatokon és a közönségprogramok lebonyolításán túl a kor kihívásaival is foglalkozniuk kell. Hozzátette:

Kevesen tudják, de a botanikus kertek egyfajta szabadföldi laboratóriumként is működnek, ahol jól lekövethető az, hogy mely növényeknek van jövője, és melyek azok, amelyek egyre inkább veszélyeztetett helyzetbe kerülnek például a klímaváltozás miatt.

A fennállásának 250. évfordulóját ünneplő Füvészkertben május 21-én, a nemzetközi biológiai sokféleség napjához kapcsolódóan egész napos családi program várja a gyerekeket és a felnőtteket.

Látogatók a budapesti Füvészkertben
Fotó: MTI/Mónus Márton
Neked ajánljuk
Megjelent az első interaktív okostábla a határon túli magyar emlékhelyeket gyűjtő projektben Péntek Csaba: A hamburgered ára A zavarba ejtő 4000 éves szikla Kanada nemet mond a műanyag zacskókra és polisztirol edényekre A siker titka vidéken, 20. rész – Keresztyén manufaktúra (videó)
Forrás: MTI
Vissza
Hírfolyam