2018. augusztus 17., Jácint
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Ökotudatosság a magyar popzenében

Ahogy a dizájn vagy a képzőművészet lehet ökotudatos, és törekedhet a fenntarthatóságra, úgy a művészet egy másik szférája, a zenei élet is felelősséggel bír a környezetvédelem iránt, legyen szó egy hatásos dalszövegről vagy a CD-lemezek mellőzéséről. A  legjobb magyar példákat a recorder.blog.hu szedte össze.

Lovasi András a Kispál és a Borzzal I Like Gemenc címmel dalt írt a témáról, ökotudatossága odáig terjed, hogy egy jórészt földbe épített energiatakarékos passzívházban él.

„Már gyerekkoromban sok könyvet olvastam a témáról, például a Lesz-e sas 2000-ben? című Major István-kötetet, és ezek komoly hatással voltak rám, hóbortom lett az ökotudatosság, később próbálkoztam bionövény-termesztéssel is, meg minden hasonlóval, ami a témához tartozik. A magam erejéből próbálok is megtenni mindent, amit csak lehetséges. Amikor legutóbb építkeztem, akkor egy régi álmom megvalósításaként egy 75%-ban földbe épített, energiatakarékos passzívházat építettem, ami nagyon jól is működik, nem teljesen önfenntartó, de nagyon hatékony, havi néhány ezer forintba kerül a fűtés és a villany. Magyarországon ezzel együtt még most is azt mondhatjuk az ilyesmikre, arra, hogy az emberek hogyan választanak lakóhelyet, hogy luxushóbort – holott nem kellene, hogy az legyen. De a környezetvédelmi lobbierők még nem túl hatékonyak nálunk. Itthon azt sem feltétlenül szeretik az emberek, ha a zenészek megszólalnak bizonyos ügyekben. Azt szeretik, ha a zenész az zenél, és nem pofázik. Sajnos nálunk a környezetvédelem a legkisebb problémák közé tartozik.”

Takáts Eszter, sok más – itt is nyilatkozó – előadó mellett szerepel a 2015. április 22-én, a Föld napján bemutatott Lámpagyújtogatók című, egyéb témák mellett a környezetvédelemről is szóló filmben, sőt, ő írta a főcímzenét is.

„A természet, a környezet védelmével kapcsolatban én is csak azt teszem, amit egy ember tud tenni. Ilyen a szelektív hulladékgyűjtés, a kis környezetem rendben tartása, illetve van egy olyan rigolyám, ami mások számára viccesnek is tűnhet: eléggé mániásan szedem a kutyakakát az utcán. Tehát nemcsak a saját kutyámét, de ha látok egy másik otthagyott példányt tényleg zavaró, látványos helyen, akkor azt összeszedem. Részben biztosan azért is, hogy csökkentsem a kutyások felé irányuló jogos utálatot emiatt. Amúgy meg mivel levegős művészember vagyok, ezért fontos a földelés ellenpólusként, a kertészkedés, a földdel való kapcsolat, az ültetések. Nagy vágyam egy ökotudatos kertes háztartás.”

Fotó: Pexels.com

Bérczesi Róbert a 2014-es után felhagyott a CD-lemezek, a környezetkárosító fizikai példányok kiadásával.

„A magam részéről úgy vagyok a környezetvédelemmel, hogy a szelektív hulladékgyűjtéshez nem értek, viszont sose dobok el csikket az utcán. Bár el is dobhatnék, mert ha senki sem szemetelne, akkor az utcaseprők is elvesztenék a munkájukat. Ezenkívül pedig azt gondolom, hogy mint zenész, a CD-korongot egy olyan, a természetben nehezen lebomló műanyagnak tartom, amely súlyos környezetszennyezésnek számít. Ezért is döntöttem úgy, hogy nem fogok többet fizikai hanghordozót megjelentetni, csak online dalokat. A környezetvédelemről még annyi jut eszembe, hogy szerintem az esőerdők túlélik az emberiséget, nagyon gyorsan megnőnek, szóval annyira nem aggódom.”

További érdekes történetek a recorder.blog.hu oldalán, az alábbi linken találhatók.

Neked ajánljuk
Whitney George, a kipusztult fajok trubadúrja DNS-ben tárolják egy zenekar albumát Az ökotudatos szülők éve lesz 2018 A megújulók minden más energiaforrásnál olcsóbbak lehetnek Turbó fokozatra kapcsolt a villanyautó-gyártás Kínában
Tovább a forrásra: Recorder.blog.hu
Vissza
Hírfolyam