A természet a zenében
Ha statisztikát készítenénk, hogy a világ milyen jelenségei ihletik meg leggyakrabban a művészeket, azon belül is a zeneszerzőket, a különféle természeti jelenségek bizonyára előkelő helyen végeznének.
A zenetörténet egyik legnagyobb természetfestő muzsikusa alighanem Richard Wagner volt, aki monumentális Ring-tetralógiájába a világ teljességét igyekezett belefoglalni, nem meglepő tehát, hogy páratlan gazdagságú tablókban jelenítette meg az élettelen mindenséget és az élővilágot.
„A Rajna kincse” bevezető zenéje a földi élet első mozdulatait is a hallgató elé tárja, mígnem a sok kisebb mozgásból egyszer csak elénk tárul a méltóságteljesen kanyargó Rajna.
Bizonyos témaválasztások szükségszerűen hozzák magukkal a természetábrázoló zenék felbukkanását. Ilyenek például a pásztori életet megfestő művek, amelyekben a vidéki élet szépségei mellett az őket körülvevő világgal szoros kapcsolatot ápoló, egyszerű emberek életmódja is gyakran megjelenik, gondoljunk például Beethoven 6. szimfóniájára.
A másik közkedvelt téma a virradat, a napfelkelte, amelynek Haydn „A reggel” című szimfóniáját is szentelte.
Előfordul, hogy a zeneszerzők egy egész művet szentelnek egy-egy tájegységnek, minél részletesebben leírva annak hangulatát, megfestve tájainak varázsát. Mendelssohn egy-egy szimfóniát írt két igen különböző karakterű országról, Skót szimfóniájában zordon, fenséges táj jelenik meg, míg az Olasz szimfóniában örömtelibb és emberekkel teli vidéket fest le a komponista.
