2018. július 17., Elek, Endre
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

A madarak zenéje

Létezik zene az emberi világon kívül? Ha a zenét kifejező szimbólumot akarunk keresni, a legtöbbeknek valószínűleg azonnal a madarak éneke jut eszébe. A jelenséget leíró szavak: „madárdal”, „énekesmadár” is erre utalnak, ahogyan a köznyelvben az énekes kedvű emberre használt „pacsirta” szó is. A szép hangú énekesre is madárnevekkel szokás hivatkozni, gondoljunk csak a „nemzet csalogánya” titulussal illetett Blaha Lujzára.

A zeneszerzők is fogékonynak bizonyultak a madárénekre: számos művükben idézik meg egyik-másik szépen éneklő példány hangját. Vivaldi Négy évszakának Tavasz tételében vagy Beethoven Pastorale szimfóniájában is megszólalnak a madarak, Wagner Siegfriedjében pedig önálló szereplő az erdei madár.

Händel egy orgonaversenye „A kakukk és a csalogány” megkülönböztető címet viseli, Messiaen pedig egész műveket szentelt nekik, például a Catalogue d’Oiseaux című alkotást.

Messiaen – Catalogue d'Oiseaux

Respighi még tovább ment, műve szerves részévé tette a madárhangot: a Róma fenyői harmadik tételében a szerzői utasítás szerint a csalogány hangját kell felvételről bejátszani.

Egy különleges tudományág, az ornitomuzikológia foglalkozik a madarak énekével.

A terület nemzetközileg elismert magyar kutatója, Szőke Péter feltárta, hogy a madárhang sokkal szorosabban kapcsolódik az emberi zenéhez, mint azt az eddigiek alapján is hihettük.

A különböző madárfajok énekét lelassítva ugyanis lekottázható dallamokat kapunk, amelyek a klasszikus zenéből ismert hangközöket és ritmusképleteket tartalmazzák.

Énekes rigó éneke Fotó: Sam Tube/youtube.com

Így például a fehér daru énekében tiszta kvart található, az énekes hattyúéban nagyterc, a házi tyúk pedig oktávot szólaltat meg.

Ország Mihály, a tudományág másik jeles hazai művelője feltárta a madárének gyorsaságának titkát: a madarak az embernél akár tízszer több hangot képesek felfogni másodpercenként, így nem okoz nekik gondot részleteiben is megérteni a párjuk énekét, és válaszolni rá. Előadásaiban a madárdal számos zenei sajátosságára mutat rá: a feketerigó hármashangzat-felbontásokat énekel, míg az énekes rigó skálázni szokott.

Neked ajánljuk
Az óceáni bolygó (angol nyelvű természetfilm) „A kínzás nem kultúra” – Több ezren tüntettek Madridban „Ahol a fák égig érnek” – Pályázat 11–15 évesek számára „Egy doboznyi természet” – Pályázat általános iskola alsó tagozatosai számára „Madarak és a víz” fotóverseny
Tovább a forrásra: musicianswho.hu
Vissza
Hírfolyam