2021. július 28., Szabolcs
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Nem csak egy zengő kórus, de a madarak éneke is képes felemelni a lelkünket

A Kaliforniai Műszaki Egyetem csapata Danielle Ferraro vezetésével új tanulmányában azt vizsgálta, hogy a természeti hangok mennyiben járulnak hozzá az emberek mentális egészségének megóvásához.

A kutatók coloradói parkok bizonyos szakaszaira helyeztek ki hangszórókat, melyeken előre rögzített madárdalokat játszottak. A hangszórókat időnként kikapcsolták, a túrázókat pedig az adott szakaszon való áthaladás után kikérdezték – számol be a kutatásról a Phys.org alapján a National Geographic.

Az eredmények alapján azon személyek, akik hallották a madárdalt, jobb közérzetről számoltak be, az adatok pedig azt is felfedték, hogy a biológiai sokféleség érzete szintén támogatja, hogy jól érezzük magunkat.

Amikor az emberek úgy gondolták, hogy környezetükben több madárfaj él, még pozitívabbak voltak az érzelmeik. Clinton Francis, a csapat tagja szerint meglepő, hogy 7-10 percnyi hanghatás mekkora hatással volt az alanyokra. Mint mondta, az eredmények alátámasztják, hogy a hallás mennyire fontos nekünk.

A szakértők szerint tanulmányuk igazolja, hogy a védett területeken kívül is érdemes helyreállítani a természetes hangzásokat. Az emberi zajszennyezés csökkentése, illetve a természetes hanghatások növelése a mi mentális egészségünkre is kedvező hatást gyakorolhat.

Forrás: johnnielawson/youtube.com
Neked ajánljuk
A természet- és zenerajongókat idén is várja a természet operaháza A madarak után a lelkünkben visszhangzó daluk is elhallgat majd? Negyven év után először sikerült jeladóval felszerelni egy nőstény grizzly medvét Washington államban Egyre gyakrabban állnak le az atomerőművek szélsőséges időjárási tényezők miatt A klímaváltozás hatásai a hazai gyümölcsökre
Tovább a forrásra: 24.hu
Vissza
Hírfolyam