2019. január 22., Artúr, Vince
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Azzá leszel, amit eszel?

Hogy tudtunk volna az utóbbi 200 év óriási változásaihoz alkalmazkodni, amikor genetikai felépítésünk továbbra is főként őseinkére hasonlít? A 2007-ben készült, Műkaják című amerikai dokumentumfilm azzal szembesít minket, hogy van-e összefüggés aközött amit megeszünk, és egészségünk megromlása között.

„Az emberiség a kezdetektől fogva hús-, hal- és zöldségétrenden fejlődött. Az utóbbi ötven évben a friss ételt mesterséges anyagokkal helyettesítettük, amelyek úgy néznek ki, olyan az ízük, mint az igazi ételé, de hiányzik belőlük a szükséges tápanyag. Közben viszont nőtt az életet fenyegető, tönkretevő betegségek száma, mint amilyen a szívbetegség, a rák, a diabétesz, a demencia és a depresszió. Néhány szakértő úgy véli, hogy ez a népesség elöregedése miatt van. Ha ez a helyzet, akkor miért kapják meg ezeket a betegségeket egyre fiatalabb korban a gyermekeink, addig, hogy a XXI. században az élettartam csökkenni látszik? Van-e összefüggés aközött, amit megeszünk, és egészségünk megromlása között? Az igazság a megtévesztő látszat mögött rejtőzik.”

Ezzel a felvezetéssel kezdődik az a 2007-ben készült, Műkaják című tanulságos dokumentumfilm, amely azt járja körbe, hogy a hajdan vadászó, halászó, bogyókat gyűjtő emberiség manapság milyen műételekkel mérgezi magát. Az alábbi film Magyarországon a LifeNetworkon került bemutatásra, és a youtube.com-on is megtekinthető.

Neked ajánljuk
A Föld lakóinak „ideális étrendje” a bolygóért és az egészségért A Föld lakóinak „ideális étrendje” a bolygóért és az egészségért A világ 10 legtáplálóbb étele Tovább szigorították az ivóvízminőségre vonatkozó követelményeket Lengemesék újra a mozikban
Tovább a forrásra: youtube.com
Vissza
Hírfolyam