2018. október 16., Gál
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

A gyógyszer is veszélyes hulladék

Csak találgatni lehet, mekkora felesleges gyógyszerkészletet halmozunk fel a háztartásokban. Az biztos, hogy a gyógyszerekkel kapcsolatos szemléletünkön van mit javítani. Egyrészt nyakra-főre vásároljuk a pirulákat, másrészt sokszor orvosi felügyelet nélkül használjuk, aztán meg legtöbbször a kukában végzi, pedig mérgező.

Becslések szerint évente 2,5-3 milliárd forintba kerül az egészségügyi intézményekben keletkező mintegy 9-10 ezer tonna veszélyes, illetve fertőző hulladék megsemmisítése. Ebből, beleszámítva a lakossági gyógyszerfelhasználást is, évi 2-2,5 ezer tonna a gyógyszerhulladék mennyisége, amely hozzávetőleg 60 millió doboznak, mintegy 14 ezer köbméternyi gyógyszernek felel meg. Mit tehetünk az észszerű gyógyszerfelhasználás érdekében?

Átnézni, szelektálni
A legtöbb házi patika javarészt fájdalomcsillapítókat, orrspray-ket, italporokat, hasmenés és hányás elleni szereket tartalmaz. Ezek jó esetben csak időszakosan kellenek, ezért utána megfeledkezünk róluk. Mindenhol összejön ezekből egy közepes doboznyi. Érdemes időnként átnézni a szavatosságukat, és hogy kellenek-e még.

A gyógyszerész segít
A gyógyszertárban sokan kérnek tanácsot, akár vényköteles, akár recept nélkül kapható szerekről van szó. Manapság hatalmas a választék, azonos hatóanyaggal rengeteg készítmény van forgalomban, és az ember hirtelen nem tudja, melyiket tartsa otthon, melyik terméket váltsa ki.

Hűvösre, dobozba!
Általános probléma, hogy az otthon tartott gyógyszereinket a lakás különböző zugaiban tároljuk. A legpraktikusabb, ha az ember talál egy semleges helyet, ahol hűvös van (a fűtőtest melletti szekrény tehát semmi esetre sem ajánlott). A legtöbb gyógyszer tárolható szobahőmérsékleten, persze az előírásban kifejezetten feltüntetett, hűtőszekrényben tárolandó gyógyszerekre (szemcseppek, egyes köptetők, kúpok és krémek) külön figyelmet kell fordítani.

Ez meg micsoda?
Sokakkal megesett már bizonyára, hogy egy bőrgyógyászati készítményt (krémet) tartalmazó tégelyük oldalán olvashatatlanná mosódott a felirat, és semmiféle információ nincs a felhasználást, tárolást illetően. Némi odafigyeléssel megelőzhető, hogy az elbizonytalanodás miatt ki kelljen dobni, de ha már így esett, inkább ne használjuk.

Veszélyes hulladék
A legtöbb gyógyszer veszélyes hulladéknak minősül. Kivétel ezalól a tápszer, a vitamin, a gyógytea, a gyógyászati célra használt természetes ásványvíz, ezeket nyugodtan kidobhatjuk a kukába, vagy kiönthetjük lejárat után.

Mivel minden készítménynek más és más a stabilitása, nem vonható le általános következtetés, tehát még ha külsőre nem is vehető észre változás, a legbiztonságosabb, ha a gyógyszereket felhasználhatósági idejükön túl nem alkalmazzuk. A különböző hatóanyagok bomlástermékei egyénenként eltérő allergiás reakciót válthatnak ki, súlyosabb esetben az adott bomlástermék toxikus is lehet.

A veszélyes hulladékká vált gyógyszerek begyűjtésének, ártalmatlanításának megvan a kialakult, szigorú rendje.

A patikák 2005 óta visszavesznek minden olyan gyógyszert, amely már lejárt, vagy esetleg nincs rá szükségünk. Ezeket a szereket a gyógyszertárban felállított veszélyeshulladék-gyűjtő dobozban tárolják, majd a gyógyszer-nagykereskedők juttatják el a biztonságos megsemmisítést végző céghez.

Aminek nincs helye a veszélyes hulladékok között
Az ÁNTSZ irányelve szerint nem helyezhető el a gyógyszertári veszélyeshulladék-gyűjtő tartályokban:

– tűz- és robbanásveszélyes gyógyszerkészítmény

– fokozottan ellenőrzött szernek minősülő gyógyszer (kábítószer, pszichotrop anyag)

– gyógyszernek nem minősülő termék

Nem kell mindig pirula
Amikor a gyógyszerész a beteggel beszélgetve egyértelműen megállapítja, hogy szakszerű kezelésre van szükség (például állandó fejfájásról, mellkasi fájdalomról, cukorbetegség tüneteire utaló jelről számol be a páciens), vagy a betegnek valamilyen téves elgondolása van az adott problémával kapcsolatban (például orrsövényferdülésre állandóan orrspray-t vesz), esetleg életmódbeli változtatás szükséges (rossz étkezési szokások miatti gyomorégés), biztosan nem ajánl gyógyszert orvosi kivizsgálás nélkül. Ilyenkor a tüneteket előidéző okot kell először megtalálni, és azt kezelni, nem pedig a tüneteket enyhíteni.

Noha a legtöbb gyógyszerész érdekelt a saját gyógyszertárának sikeres működésében, szakmai alapon előfordulhat, hogy nem feltétlenül a pirula a legjobb megoldás. Érdemes több véleményt is meghallgatni a betegségünkkel kapcsolatban.

Neked ajánljuk
Hagymatea: megfázás és köhögés ellen nincs ennél jobb Antibiotikum-rezisztencia: ez lehet a 21. század egyik legnagyobb globális fenyegetése? A vegán táplálkozás gyógyító hatásai A ruhaipar a túlfogyasztás súlyosan szennyező motorja Arcfelismeréssel védik a halak egészségét
Tovább a forrásra: ritmus.hu
Vissza
Hírfolyam