2018. december 19., Viola
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

A jóga jótékony hatása

Az emberek évezredek óta jógáznak, hogy fejlesszék erőnlétüket, önuralmukat és közérzetüket. Bár a jóga az ősi indiai vallásból indul ki, és szigorúan megmaradt az alternatív gyógyászat keretei között, egyre több tudományos tény támasztja alá, hogy az általa nyújtott lelki kiegyensúlyozottság a testi egészségre is kihat.

„A szakemberek kimutatták, hogy

a jóga segít elmulasztani a hátfájást, fejfájást, álmatlanságot, nyakfájást, javít a rossz emésztésen, szorongáson, depresszión, magas vérnyomáson, és fogyókúra esetén is igen hatásos”

– számolt be róla Sat Bir Singh Khalsa, a Harvard Orvosi Egyetem tanársegédje még egy 2011-es cikkben, aki szerint

az egészségügyi előnyök abból erednek, hogy a jóga összekapcsolja a testet a lélekkel.

Fotók: pixabay.com

Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete álláspontja alapján a helyesen végzett jóga három összetevőből áll. Az egyik a számos különféle testpóz, amit a résztvevő felvesz és kitart egészen a következő  pozitúráig. A másik a helyes légzéstechnika elsajátítása, ami abban segíti, hogy jobban megismerjük saját testünket. A harmadik pedig a meditáció és a relaxáció, amely segít a résztvevőknek a lelki dolgokra összpontosítani.

Karen Sherman, a Washington Egyetem tanársegédje is fontosnak tartja, hogy a fenti három tényező mindegyike egyszerre érvényesüljön, mert csak akkor okoz hatásos változást az ember életében a jóga.

A pozitúrák megtanulása erősíti a testet, ezáltal az illető képes lesz hosszú időn keresztül ülni és meditálni.

A sok meditáció és relaxáció javít a közérzeten, a stressz csökkentésével pedig a jóga az immunrendszerre is jó hatással lesz.

Khalsa hangsúlyozta, hogy a jóga kifejezetten hasznos azoknak, akik rákkezelésen vesznek részt, illetve azoknak, akik túlsúllyal küzdenek. Arra Sherman és Khalsa egyaránt felhívja a figyelmet, hogy ha valaki elszánta magát, hogy jógával javít egészségi állapotán, mindenképpen vegye igénybe olyan szakember segítségét, aki ismeri a jóga alapjait.

Az a legbiztosabb, ha hagyományos jógastúdióba járunk el, ahol a testtartás mellett a légzésre és meditációra is nagy hangsúlyt fektetnek.

Ha nem a megfelelő személytől tanulunk, akkor a jóga akár sérülésekkel is járhat, ahelyett, hogy a hasznunkra válna.

Neked ajánljuk
Hátul kullogunk Európában halfogyasztásban A beteg épület szindróma Környezetbarát, vegyszermentes, vízzel lemosható körömlakk gyerekeknek és felnőtteknek A szmog akadályozza a napenergia térnyerését? El fog tűnni a krumpli Magyarországról a klímaváltozás miatt?
Tovább a forrásra: hazipatika.hu
Vissza
Hírfolyam