2018. november 19., Erzsébet
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

WHO: Tíz gyerekből kilenc szív szennyezett levegőt a világon

A világ gyermeklakosságának nagyjából 93 százaléka szív minden nap az egészségére és a fejlődésére is komoly kockázatot jelentő szennyezett levegőt – figyelmeztet legfrissebb jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint 2016-ban körülbelül 600 ezer 15 éven aluli gyermek halálát okozták a légszennyezettségből eredő akut alsó légúti fertőzések.  

A tanulmány a kültéri és háztartásbeli levegőszennyezettség gyermekegészségre gyakorolt hatását vizsgálta, különös tekintettel az alacsony és közepes jövedelmű országok gyermeklakosságára – olvasható a világszervezet honlapján. Az eredményeket a WHO által első ízben megrendezett Global Conference on Air Pollution and Health (Globális konferencia a légszennyezettségről és egészségről) elnevezésű genfi találkozóhoz kapcsolódva ismertették.

Fotó: globalnews.ca/ChinaPhotoPress

A tanulmány kulcsmegállapításai közé tartozik, hogy a világon élő 15 éven aluli gyerekek 93 százaléka szív olyan levegőt, amelyben a 2,5 mikron részecskeátmérőjű szálló por mennyisége meghaladja a WHO levegőminőségi irányelveiben szereplő határértéket.

A világ alacsony és közepes jövedelmű országaiban az öt éven aluli gyerekek 98 százaléka, míg a magas jövedelmű országokban az 52 százaléka van kitéve határérték feletti mennyiségű szálló pornak.

A mutatók szerint majdnem minden tizedik öt éven aluli gyermek haláláért a légszennyezettség a felelős világszerte.

A tanulmány szerint a szennyezett levegőnek kitett várandós nők nagyobb valószínűséggel hozzák világra koraszülötten a gyermeküket. A légszennyezettség befolyásolja a gyerekek idegrendszeri fejlődését és a kognitív képességeiket, továbbá károsíthatja a tüdőfunkciót, kiválthat asztmát és rákot.

A nagyfokú légszennyezettségnek kitett gyerekeknél idősebb korban fokozottabb lehet a kockázata az olyan krónikus betegségek kialakulásának, mint a szív- és érrendszeri betegségek. A gyerekek azért különösen sérülékenyek a légszennyezettség hatásaival szemben, mert

gyorsabban lélegeznek, mint a felnőttek, ezáltal több szennyező anyag jut a szervezetükbe, közelebb vannak a talajhoz, ahol a legmagasabb bizonyos káros anyagok koncentrációja, ráadásul mindennek olyan fiatal korban vannak kitéve, amikor az agyuk és a testük is még fejlődik.

A világ népességének több mint 40 százaléka van kitéve nagyfokú háztartásbeli levegőszennyezettségnek, amelyért általában a sütéshez, fűtéshez és világításhoz használt káros anyagok, valamint technológiák a felelősek. Az újszülöttekre és a kisgyermekekre fokozottabb fenyegetést jelent a háztartásbeli légszennyezettség.

Neked ajánljuk
Láthatalan veszély következményeit nyögi Európa Génmódosított állatok antitestjei segítenek emberi betegségek gyógyításában Sokba kerül a klímaváltozás Megéri energiatakarékosra cserélni a háztartási gépeket Melegebbé és szárazabbá válik Svájc a globális felmelegedés miatt
Tovább a forrásra: mandiner.hu
Vissza
Hírfolyam