2018. december 13., Luca, Otília
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Láthatatlan, globális kór: a magány

Ausztráliától Japánig, az Egyesült Államoktól a britekig egyre több országban ölt aggasztó méreteket a vírusszerűen terjedő baj, a magányosság a társadalomban. Egyesek szerint a problémát nem lehet elég komolyan venni. Vannak országok, ahol már kormányzati szinten igyekeznek tenni a kór ellen.

A magányosság akár hasonló fizikai tünetekkel jár, mint az elhízás (szív- és érrendszeri problémák), és a korai halál rizikóját növeli.

Természetesen az emberi érzelmekkel kapcsolatban nem lehet egzakt méréseket végezni. Mégis – írja összeállításában a Quartz –, a szociális izolációt akkor is komolyan kell venni, ha nehéz olyan mutatókat rendelni hozzá, mint például az elhízás mértékének kifejezésére szolgáló testtömegindex.

A magányosság ugyanis a globális világ egyre terjedő „népbetegsége”.

Fotók: pixabay.com

Felismerni, betegségként azonosítani azért nehéz, mert nincs egyértelmű, természettudományos jellegű skálája a súlyosság fokára vonatkozóan. Vajon az az egyén, aki „elkapta”, valóban segítségre szoruló „magánybeteg”, vagy inkább örül annak, hogy egy adott életszakaszban ideig-óráig visszahúzódhat a szociális kapcsolataiból?

Egyesek úgy gondolják, társadalmi vagy rendszerszinten nincs ok arra, hogy erőforrásokat helyezzenek át a magányosság „kezelésére”, mert az mindenkinek az egyéni problémája, amit saját baráti-családi kapcsolatainak segítségével kell megoldania.

Úgy tűnik, a fejlett társadalmakban a munka, illetve a gazdasági termelés növekedése az, ami mind több magányos embert eredményez.

Az USA-ban, ahol a munka és az önmegvalósítás a sokszínű nemzeti identitás egyik alappillére napjainkban is, az elmúlt 40 évben megduplázódott a magányosnak tekinthető emberek száma. Az egészségügyben dolgozók közül többen járványszerű növekedésről beszélnek. A Berkeley Egyetem egyik szociológusa egy egész könyvet szentelt annak körüljárására,

hogyan ássa alá a piac a korábbi, hagyományosnak tekinthető emberi és közösségi kapcsolatokat.

Ahogy az Origo is írt már a témáról, Ázsia egyes országaiban még mélyebb kulturális gyökerei vannak az elkötelezett, aránytalanul sok munkavégzésnek. 

A fejlett országokat tömörítő OECD-tagállamok sorában rendre Dánia végez az élen a munka-magánélet egyensúlyának kérdésében. Közelebbről megvizsgálva azonban jóval többről szól a kérdés, mint a munkán kívüli megfelelő mennyiségű időről.

Szükség van arra, hogy az emberi kapcsolataink sokszínűek is legyenek.

A magányosság elképesztő méreteket öltött a gazdaságilag élenjáró országokban, különösen az angolszász térségekben. Az USA-ban felmérték, kik tekinthetők magányosnak, és 22-50 százalék közé tették a saját kapcsolati hálóra nem csatlakozók számát. A szövetségi kormánynak évente 7 milliárd dollár többletkiadást jelentenek az amerikai egészségügyben a 65 évnél idősebbek magányosságával összefüggő költségek.

A BBC őszi felmérésében 55 ezer embert kérdezett meg a témában. 33 százalékuk mondta azt, hogy gyakran vagy igen gyakran magányosnak érzi magát.

Különösen figyelemre méltó, hogy a magányosok között a 16-24 éves korosztály aránya 40 százalék volt.

Egy kutatásban a brit orvosok 75 százaléka úgy nyilatkozott: napi praxisukban 1-5 közé tehető azoknak a száma, akiknek fő problémájuk az egyedüllét. Ugyanakkor a britek 41 százaléka azt mondta, a magányosságnak inkább a pozitív oldalait nézi, ha ilyen helyzetbe kerül. Egy érdekes adat: a briteknél 2014 óta 38 százalékkal emelkedett az online éttermi foglalásoknál az egy fős rezervációk száma.

London idén 20 millió fontot (több mint 7 milliárd forintot) szán a magányosság elleni célzott küzdelemre (helyi közösségek és a tagok közötti háló erősítését célzó projektekre), Theresa May és kabinetje kormányzati stratégiává emelte az elmagányosodás elleni küzdelmet, és támogatja a Royal Mail Pilot programot, mely során

a kézbesítők egyedüllévő embereket vihetnek magukkal napi körútjaikra, így is társaságot biztosítva számukra.

Abban valamennyi szakértő egyetért, hogy a kérdéssel foglalkozni kell, mert a szociális egyedüllét terjedése alááshatja egy ország teljesítőképességét. A vezető kutatások szerint a napi 30 percre korlátozott közösségimédia-használat igazolhatóan jó eszköz a depresszió és az egyedüllét érzése elleni küzdelemben.

Neked ajánljuk
Mi az az ökoszorongás? A beteg épület szindróma A klímaváltozás hatására növekedhet az öngyilkosságok száma Finnországban Hat légtisztító szobanövény, ami segít a karácsonyi nagytakarításnál Már tesztelhető a fehérvári okosparkolási rendszer
Tovább a forrásra: origo.hu
Vissza
Hírfolyam