2020. augusztus 7., Ibolya
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Mutálódva futhat szerteszét az új kínai koronavírus, nőtt a halálos áldozatok száma (képgalériával)

Négyszázhetvenre nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma Kínában, ahol a járvány már az ország 13 régióját elérte. A betegség halálos áldozatainak száma tizenhétre nőtt a járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhanban, és csak kedden 149 új fertőzöttet diagnosztizáltak az országban.

A Kínai Tudományos Akadémia, a hadsereg, valamint a sanghaji Pasteur Intézet szakértőinek közös kutatása arra világított rá, hogy az atípusos tüdőgyulladáshoz (Sars) hasonlóan denevérek lehetnek az új koronavírus (2019-nCov) természetes gazdaszervezetei.

A vírus terjedésének pontos útvonalát egyelőre nem sikerült tisztázni, fennáll a veszélye a mutációnak, ami a járvány terjedésének gyorsulásához vezethet. Az azonban egyelőre nem tisztázott, hogy mi volt a közvetítő a denevérek és az emberek között.

Védőmaszkot viselő kínai utasok várakoznak a belépésre a manilai Ninoy Aquino nemzetközi repülőtéren 2020. január 22-én
Fotó: MTI/EPA/Mark R. Cristino

A kutatási eredmények szerint az új koronavírus gyengébb ugyan a 17 évvel ezelőtt Kínában tomboló Sarsnál, de így is „súlyosan fertőző”.

Kao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője elmondta: nem tudnak szuperfertőző – vagyis a vírust egyszerre több embernek továbbadni képes – betegről. A fiatalok és különösképpen a gyermekek nem mutatkoznak érzékenynek a vírusra.

Japánból importált védőmaszkok egy vuhani gyógyszertárban. A hatóságok korlátozást vezettek be, amely szerint egy ember egyszerre csak egy védőmaszkot vásárolhat
Fotó: MTI/AP/Dake Kang

Világszerte a repülőtereken vizsgálatoknak vetik alá a Kínából érkező utasokat. A vírus néhány esetben már Tajvanon, Thaiföldön, Japánban, Mexikóban, Oroszországban, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban is megjelent.

Különös aggodalomra ad okot, hogy a pénteken kezdődő holdújévi munkaszünet miatt jelentősen emelkedik az utasforgalom Kínában. A január 10. és február 18. közötti időszak számít idén az évente változó dátumú ünnep miatti utazási csúcsszezonnak. Ezalatt

várhatóan mintegy 3 milliárd alkalommal kelnek útra az emberek országszerte különféle közlekedési eszközökön.

Fertőtlenítést végez egy munkás egy vuhani pályaudvaron 2020. január 22-én
Fotó: MTI/AP/CHINATOPIX

Vuhanban óvintézkedéseket léptettek életbe: a repülőtéren és a vasútállomásokon ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét, és karanténba helyezik mindazokat, akiknél lázas tüneteket tapasztalnak.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt védőmaszkot viselnek a sanghaji Hung Csiao vasútállomáson járőröző katonák 2020. január 22-én
Fotó: MTI/EPA/Lu Hung-csie

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) szerdán tanácskozik a koronavírusos megbetegedések terjedéséről, és várhatóan dönt a közegészségügyi rendkívüli állapot kihirdetéséről.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt védőmaszkot viselnek az utasok a sanghaji Hung Csiao vasútállomáson 2020. január 22-én
Fotó: MTI/EPA
Neked ajánljuk
Az európai országok besorolása Magyarországon a koronavírus-járvány súlyossága szempontjából Az európai országok besorolása Magyarországon a koronavírus-járvány súlyossága szempontjából A Duna vízhozamának 30-szorosával pusztít a Jangce A Scania üzemei is száműzték a fosszilis energiát Jelentősen drágultak a gyümölcsök idén
Tovább a forrásra: infostart.hu
Vissza
Hírfolyam