2020. május 31., Angéla, Petronella
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Ismeretlen kórokozót hurcolhatunk vissza az űrből a Földre

Az amerikai tudományos, mérnöki és orvosi akadémia áprilisban adta ki a bolygók védelmére és a bolygókaranténra vonatkozó jelentését. A dokumentum még a koronavírus-járvány kitörése előtt készült, de már megemlítik benne, hogy különös figyelmet kellene fordítani arra, hogy a közvélemény megtudja, milyen óvintézkedések védik az emberiséget a Földre hozott mintákban esetleg fellelhető kórokozóktól.

„Kifejezetten kevés annak az esélye, hogy a Marsról visszahozott több millió éves kőzetminták a Földet megfertőzni képes aktív életformákat tartalmazzanak – mondta a Stanford egyetem lapjában május 7-én megjelent interjúban Scott Hubbard, az amerikai űrhivatal, a NASA Ames kutatóközpontjának volt igazgatója, az egyetem jelenlegi aeronautika- és asztronautika-professzora. – De a Marsról visszahozott mintákat karanténba helyezzük, és egészen addig úgy kezeljük őket, mintha maguk lennének az ebola, amíg be nem bizonyosodik róluk, hogy ártalmatlanok.”

Az amerikai tudományos, mérnöki és orvosi akadémia, a NASEM áprilisban adta ki a bolygók védelmére és a bolygókaranténra vonatkozó jelentését, amelynek Hubbard az egyik szerzője volt. És bár a jelentés még a mostani koronavírus-járvány kitörése előtt elkészült, már szerepel benne egy olyan rész, amely szerint a NASA-nak és egy később felállítandó tanácsadó testületnek különös figyelmet kell fordítania arra, hogy tájékoztassa a közvéleményt arról, milyen különleges óvintézkedések védik az emberiséget a Földre visszahozott mintákban esetleg fellelhető kórokozóktól. A professzor szerint a mostani járványhelyzet miatt könnyen elképzelhető, hogy a nagyközönséget aggodalommal töltik el az űrből esetleg a Földre hurcolt idegen mikrobák, vírusok vagy egyéb fertőző anyagok.

Marsjáró Fotó: NASA

Mi lett volna, ha Gagarin influenzás?

A Földről véletlenül a világűrbe, idegen égitestekre juttatott, illetve visszafelé, az űrből esetleg a Földre érkező potenciális kórokozó organizmusok problémája már az első mesterséges műhold, a Szputnyik–1 1957-es pályára állítása előtt felmerült – az előbbi folyamatot nevezik előre ható fertőzésnek (forward contamination), az utóbbit visszafelé ható fertőzésnek (back contamination), az oda-vissza ható védekezés összefoglaló neve pedig a bolygóvédelem (planetary protection, PP).

A bolygóvédelmi intézkedések különösen fontosak most, hogy az elkövetkező években a NASA és a SpaceX-is ambiciózus felderítő utakat tervez idegen bolygókra vagy azok közelébe. Az amerikai űrhivatal 2024-ben tervezi elindítani az Europa Clippert, amelynek célja a Jupiter egyik még Galilei által felfedezett holdja, az Európé felderítése. A többször bejelentett és elhalasztott, a NASA és az európai űrhivatal, az ESA által tervezett Marsminta-visszahozatal (Mars Sample-Return, MSR) is megvalósul előbb-utóbb, nem beszélve Elon Musk nagyszabású tervéről, miszerint magánűrcége, a SpaceX már 2024-ben embert juttatna a Marsra.

Hubbard szerint

a bolygóvédelmi intézkedések érvényesítését nagyban nehezíti, hogy bár a NASA-nak hatalmas tapasztalata gyűlt fel e téren, az űrhivatal nem rendelkezik szabályozási jogkörökkel,

míg a szabályozásért, így a kereskedelmi célú küldetések engedélyezésért felelős szervezet, a szövetségi légügyi hatóság (FAA) kevés ilyen tapasztalattal rendelkezik. Máig nem tudni például, hogy a SpaceX követte-e a bolygóvédelmi protokollt, amikor 2018 februárjában Mars-szerű Nap körüli pályára állította a cégvezető Tesla Roadsterét, esetleg fertőző mikrobák hadát szabadítva az űrbe.

Mintaszigetelés, űrhajóskarantén

„Ahogyan egyre valószínűbbé válik, hogy ember landol a Marson, jelentéseinkben azt javasoljuk a NASA-nak, hogy vizsgálja meg, létre lehet-e hozni egy marsi felfedező zónát, ahol az ember a bolygóra léphet, és ahol, ha meg is történik a fertőzés, nem okoz kárt. Az űrruhák szivároghatnak, és elképzelhető, hogy mindenféle földi mikrobát juttatnak ki, ami megfertőzheti a felszínt még a jövőbeli tudományos küldetések előtt” – mondta Hubbard a Stanford Newsnak.

A cikk a qubit.hu-n olvasható végig.

Neked ajánljuk
Jelentős izomtömeg-növekedést eredményezett egereknél egy génterápia Veszélyes kullancsok érkeznek Magyarországra 228 új tabletet ad a Pöttyös Túró Rudi iskolásoknak Népszerűbb a magyar élelmiszer: többen fordultak a hazai termelőkhöz a járvány alatt Látványosan gyengül a Föld mágneses mezeje (videóval)
Tovább a forrásra: qubit.hu
Vissza
Hírfolyam