2022. július 2., Ottó
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Örök életet szeretnének a milliárdosok, Bezos is sokat áldoz rá

Jeff Bezos, az Amazon alapítója, és „Elon Musk kedvenc bokszzsákja” összeállít egy tudóscsapatot azzal a céllal, hogy kifejlesszék a halhatatlanság technológiáját. De vajon hogyan? És ki férhet majd hozzá a halhatatlansághoz? 

A milliárdos az Altos Labs nevű öregedésgátló startupba fektet be. A projekthez nemrég szerződtették Hal Barront, a GlaxoSmithKline gyógyszeripari óriáscég korábbi tudományos vezetőjét, aki mostantól az Alto Lab vezérigazgatója lesz − adott hírt a próbálkozásról az Index.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megkaphattam ezt az egyedülálló lehetőséget, hogy egy olyan egyedülálló vállalatot vezessek, amelynek a betegségek visszafordítása a küldetése” − mondta el Barron a cég sajtóközleményében.

A csapat tagja többek között Shinya Yamanaka, aki 2012-ben orvosi Nobel-díjat kapott az őssejtkutatásban végzett munkájáért, és aki úgy véli a kutatásról, hogy „bár sok akadályt le kell küzdeni, hatalmas lehetőségek rejlenek benne”. Az a Jennifer Doudna is beszáll a munkába, aki a 2020-as kémiai Nobel-díj társnyertese a CRISPR génszerkesztő eszköz kifejlesztésében játszott szerepéért.

Az induló vállalkozás középpontjában a „biológiai újraprogramozás” elérése áll, vagyis egy olyan módszer, amellyel lényegében megfiatalítják a sejteket, miután megöregszenek. Elméletileg ezután a sejtek képesek lennének arra, hogy az emberi testet önjavító rendszerré alakítsák.

Jeff Bezos több mint hárommilliárd dollárt (ezermilliárd forintot) fektetett be a cég megindításába.

Fotó: Getty Images

A próbálkozásról megoszlanak a vélemények. A futurism.com például úgy fogalmazott, hogy

ha belegondolunk, nem meglepő, hogy az übergazdagok minél tovább szeretnének élni. Az azonban rejtély, hogy mi is lesz az Altos Lab végjátéka – és hogyan jutnak el odáig.

A futurism.com szerint a kutatáshoz csatlakozó tudósok közül néhánynak a neve hallatán sokan felhúzzák a szemöldöküket. Ilyen például Juan Carlos Izpisúa Belmonte biológus, aki 2017-ben egy ember/disznó kiméra létrehozását kezdte el kutatni.

Az MIT Technology Review azt írja, hogy az Altos kutatóinak nem lesznek kemény céljai vagy határidői. A vállalat inkább egy „nagy tudomány” létrehozására törekszik – bármit is jelentsen ez.

A finanszírozás oka egyértelműnek tűnik: az emberek nem akarnak meghalni – a milliárdosokat is beleértve. De a hogyan egy kicsit kérdőjel. És talán még ijesztőbb kérdés, hogy pontosan ki fér hozzá a halhatatlansághoz – vélekedett az MIT Technology Review.

Neked ajánljuk
Új kutatóhajóra van szükség a sarkvidéken zajló vizsgálatok folytatásához A kert, amely a tulajdonosa energiáival és a vízzel is spórol Feladta a hagyományos szódakészítés utolsó mohikánja Péntek Csaba: A hamburgered ára Kanada nemet mond a műanyag zacskókra és polisztirol edényekre
Tovább a forrásra: index.hu
Vissza
Hírfolyam