2019. szeptember 23., Tekla
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Az épületek jelenthetik a globális klímaharc egyik kulcsát

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az energiafelhasználáshoz kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátás tavaly 1,7 százalékkal növekedett. Az épületek az összes kibocsátás 28 százalé­káért voltak felelősek, amelynek kétharmada az egyre fokozódó áramfelhasználáshoz köthető.

Az ezredforduló óta ötször olyan gyorsan bővül a villamos energia iránti igény, mint amilyen mértékben az energiaszektor csökkenteni képes a karbonkibocsátását. A klímakatasztrófa elkerüléséhez a következő évtizedtől már meredeken kellene zuhannia a szén-­dioxid-kibocsátásnak, és az épületek köre néz a leggyorsabb ütemű mérséklés elé – írja a Magyar Nemzet online kiadása.

2050-re évi hatszázalékos ütemben a jelenlegi nyolcadára csökkenhet az épületek szén-dioxid-kibocsátása, a technológiai vívmányoknak köszönhetően pedig ez a folyamat a komfort csökkenése nélkül, sőt a szolgáltatások színvonalának emelkedésével valósulhat meg.

Egy másik forgatókönyv szerint a közel nulla energiafelhasználású épületek, valamint a jelentős mértékű energetikai felújítások 2050-ig harminc százalékkal csökkenthetik az épületek által igényelt energia mennyiségét annak ellenére is, hogy addigra várhatóan megduplázódik az összes alapterület.

Fotó: pexels.com

A légkondicionálás hatékonyságának növekedése révén a ma felhasznált energia fele is elég lesz a belső terek kellemes klímájának biztosításához, még úgy is, hogy az előrejelzések szerint további másfél milliárd háztartás szerel fel ilyen berendezéseket. A hőszivattyúk és a napenergiát hasznosító fűtőrendszerek is jelentős tényezők lesznek, utóbbiak közel hárommilliárd embernek szolgáltatnak hőt.

Ahhoz viszont, hogy valósággá váljon mindez, elengedhetetlenek a kormányzati erőfeszítések – szögezi le a Nemzetközi Energiaügynökség. Azonnali lépésekre lenne szükség, amelyekkel megerősítik és kiterjesztik a kötelező érvényű irányelveket a jogszabályalkotók, a kormányoknak pedig együtt kell működniük a tudás és a legjobb gyakorlatok megosztásában – írja Somogyi Orsolya a Magyar Nemzet oldalán.

Neked ajánljuk
Ez az irodaház a jövő városainak hírnöke Áder János: Az innovációs házépítő verseny ötleteit hasznosítani kell Panelház, kicsit másképp... A világ több vezető cége tervezi csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását Költséghatékony, kényelmes és környezetbarát megoldás – a menstruációs kehely
Tovább a forrásra: magyarnemzet.hu
Vissza
Hírfolyam