2020. szeptember 20., Friderika
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Elképesztően környezetbarát lakópark épül Walesben

A világ egyik első nettó nulla szén-dioxid-kibocsátású lakóparkja épül Walesben, ahol a helyi önkormányzat 35 olyan lakóház fejlesztését hagyta jóvá, ami több tiszta energiát termel majd, mint amennyit felhasznál.

A Parc Hadau nevet viselő projekt fejlesztései a jelenlegi tervek szerint idén tavasszal el is indulnak. A fejlesztés során egy olyan megújuló energiaforrásokból álló vegyes rendszert fognak kialakítani, ami a háztartások teljes éves energiaellátását biztosítja, így a lakóknak nem kell majd számlákat sem fizetniük – derül ki a Kislábnyom-hírlevél márciusi kiadásából.

A készülő házak napelemekkel, hőszivattyúkkal és innovatív szellőztetőrendszerrel lesznek felszerelve, illetve energia tárolására alkalmas akkumulátorral is ellátják őket. Az épülő lakópark nem lesz teljesen lekapcsolva a hálózatról, hiszen előfordulhat, hogy egy hideg téli estén szükség lesz plusz energia becsatornázására.

Parc Hadau-ban mérni fogják az importált energiához kötődő karbonintenzitást, és a visszatáplált tiszta energia segítségével egyensúlyba hozzák azt, így elérve a nettó nulla kibocsátást.

A projekt látványterve Fotó: parc-hadau.wales/

A Parc Hadau-t építő Sero Homes célja, hogy jó minőségű, megfizethető lakhatást teremtsenek. Éppen ezért az elkészült otthonokat nem a szokásos piaci körülmények között fogják értékesíteni, hanem hosszú lejáratú kölcsönt biztosítanak majd, és nem lesz szükség nagy összegű foglalóra sem – hogy ezzel is segítsék a leendő lakókat, és ne csak az igazán jómódúak számára legyenek elérhetők a lakások.

A Sero Homes ügyvezető igazgatója, James Williams szerint a jövőben „az otthonoknak minimalizálniuk kell a bolygónkra mért károkat, és nem a Földnek kell a működtetésük költségét megfizetni”.

Fotó: www.parc-hadau.wales
Fotó: www.parc-hadau.wales
Neked ajánljuk
Európa-szerte kizöldülnek a tetők Bioaszfaltot használnak a svéd építőiparban Az energiahatékony épületek drágábban és gyorsabban eladhatók az ingatlanközvetítői tapasztalatok szerint Mi köze a gyümölcsnek az elektronikai hulladékhoz? Ez a 8 dolog semmiképp ne kerüljön a komposztba
Tovább a forrásra: kislabnyom.hu
Vissza
Hírfolyam