2021. június 20., Rafael
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Birtokba vették a lakók Európa első nyomtatott házát

A nyomtatott betonból készült épületbe egy holland pár, Ellie Lutz és Harrie Deckers költözött be. Az  Eindhovenben álló ház 94 négyzetméteres, és két hálószobája van.

Az új otthonukat fél évre bérelték ki, havi 800 euróért. A 3D-technológiával készült épületben nincsenek fa tartógerendák vagy vasbeton, kizárólag a mindössze 120 óra alatt nyomtatott betonból állnak a falai. A Project Milestone, a város és a helyi egyetem közreműködésével megvalósuló kísérleti projektben további négy ilyen házat készülnek felhúzni.

A nyomtatás technológiája jóval fenntarthatóbb, mint a hagyományos építészet, mivel kizárólag annyi betont igényel, amennyi az épülethez feltétlen szükséges, hulladék pedig nem keletkezik.

A projektben részt vevő professzor szerint a technológia jövője az építőiparban az lehet, hogy 3D-beton és más építőanyagok kombinálásával fognak majd gyors ütemben házakat felhúzni.

Forrás: euronews/youtube.com
Neked ajánljuk
Hazánkban még sok lakás szorulna korszerűsítésre Mintaházpark segítségével válhatnak fenntarthatóbbá a magyar otthonok A klímavédelem a pénztárcánknak is jót tesz Jó hírek a kerékpározás világából és hasznos linkek városi bringásoknak Debreceni diákok nyerték meg a Kárpát-medencei klímavédelmi versenyt
Tovább a forrásra: hvg.hu
Vissza
Hírfolyam