2019. október 16., Gál
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

„Félelmetes belegondolni a gyerekeink kilátásaiba” – Miben befolyásolja a klímaváltozás a gyerekvállalást?

Az Egyesült Államokban továbbra is elsősorban a szocioökonómai tényezők felelősek a folyamatosan csökkenő gyermekvállalási kedvet nézve, ám egyre több kutatás mutat afelé, hogy ebben a klímaváltozás is közrejátszik. Sokakban a klímakatasztrófa is komoly szorongást kelt életük egyik legfontosabb döntésének meghozatalakor.

Brandalyn Bickner és Chase Morgan Malawiban ismerkedtek meg, ahol mindketten a Peace Corpsnál dolgoztak, ami egy amerikai kezdeményezés, ahol önkéntesek fejlődő országokban töltenek el néhány évet; erősítve a két ország kapcsolatát.

Brandalyn azt mesélte a BBC-nek, hogy egészen a középiskola végéig 13 gyereket szeretett volna, ami először az egyetem alatt mérséklődött négy-öt gyerekre, de malawi útja során nullára apadt.

„Négy év malawi tartózkodás után elég mély ismeretekkel gazdagodtam a klímaváltozás hatásairól egy főként önfenntartó gazdálkodásból élő földművesek alkotta országra” – mondja Bickner. Elmondása szerint egy idő után lelkiismeret-furdalása lett, amikor arra gondolt, hogy milyen szénintenzív életet is élnek Amerikában. – „Támogatni szeretném az ezen segítő politikai irányelveket, de meg akartam nézni, hogy mit tudok tenni az ügyért egyénileg.”

Összehasonlításképpen egy amerikai gyerek ökológiai lábnyoma több mint 58 tonna, egy Malawiban élő társáé csupán 0,1.

„Mindketten saját magunktól jutottunk erre az elhatározásra” – mondja Morgan, aki egyetértett felesége elhatározásával. – „Csökkenteni szerettem volna a saját ökológiai lábnyomomat és környezeti terhelésemet, amennyire csak tudtam.”

Brandalyn Bickner és Chase Morgan Fotó: ichef.bbci.co.uk

Két, egy év eltéréssel megjelent, különböző korcsoportokat (18-29 és 20-45) vizsgáló kutatás is arra jutott, hogy

az amerikaiak körülbelül egyharmada érzi úgy, hogy figyelembe kell venni a klímaváltozást gyerekvállaláskor, és befolyásolta őket a kevesebb gyerek vállalásában a klímakatasztrófa.

Matthew Schneider-Mayerson, a szingapúri Yale-NUS egyetem professzorasszisztense a saját kutatására alapozva azt mondja, sok környezettudatos fiatalt kínoz ez a kérdés.

Amíg az ökológiai lábnyoma a gyerekvállalásnak egy elég absztrakt dolog, az aggodalom az iránt, hogy a gyerekek milyen életet tudnak majd élni egy klímakatasztrófa sújtotta jövőben, az nagyon is valós, és az ember lelkéig hatol.

Vannak azonban, akik szerint a gyerekvállalás, illetve nem vállalás nem megoldás a problémára. Egy 2017-es tanulmány szerint, ami a Proceedings of the National Academy of Sciencesben jelent meg, és több lehetséges modellt felvázolt a gyerekvállalást illetően, még ha mindenki egy gyereket is vállalna csak a világon, az sem változtatná meg szinte semennyire a népességnövekedést 2100-ra.

A tanulmány szerzői következtetésükben a fogyasztáscsökkentő technológiák alkalmazásában, és a politikai irányelvek megváltozásában látják a megoldást.

Nincsenek ezzel a gondolattal egyedül. Amerikában és Európában is több civil szervezet dolgozik a klímaváltozás és gyereknemzés közötti kapcsolaton az üvegház-hatású gázok kibocsátása csökkentésének szemszögéből a népességcsökkentéssel szemben.

A cikk folytatása a szeretlekmagyarorszag.hu honlapon olvasható tovább.

Neked ajánljuk
Letölthető klímamentő plakát Letölthető klímamentő plakát Az indián banántól a télálló citromig egy magyar gazda birtokán Az élelmiszerek 14 százaléka elvész, még mielőtt a boltba jutna Ennek a banknak a tetején is gyümölcsöző gazdaság működik
Tovább a forrásra: szeretlekmagyarorszag.hu
Vissza
Hírfolyam