2018. szeptember 19., Vilhelmina
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Madáretetés újratöltve

Bár lassan itt a március, a következő napokat, úgy tűnik, nem a tavaszvárásnak fogjuk szentelni. Most ért ide az igazi zimankó – hófúvással, könyörtelen mínuszokkal: mindenre és mindenkire gondolnunk kell, aki ezt védtelenül vészeli át. Újra fel kell tankolnunk madáreleséggel is. Az Orpheus Állatvédő Egyesület közleménye pontos útmutatásokkal szolgál.

Mi kerüljön az etetőbe

Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője elmondta, hogy a madáretető kihelyezése csak az első lépés. Azokat rendszeresen tölteni kell élelemmel is. Tanácsos a megvásárolt magvakat száraz helyen, jól zárható edényben tárolni.

A rovarevő madarak számára a legmegfelelőbb a marhafaggyú, amely magvakkal gazdagítható. Célszerű az eledelt hálóba helyezni, majd a fákra függeszteni, esetleg kisebb farönkök üregeibe rejteni. A gerlék, verebek kedvelt téli csemegéje a kukoricadara, amelyet a földről szeretnek felcsipegetni.

Az eledel a lehető legszárazabb helyekre kerüljön. Az etetőtálkát tartsuk tisztán. Ne készítsünk etetőt furnérból, mert a madarak megehetik az összeillesztésnél használt ragasztót!

A napraforgómagvak sok madarat (a csuszkát, pintyet, feketerigót, mátyásmadarat, harkályt) életben tartanak. A köles, a repcemag, a kukoricadara más fajok téli eledele. Kerüljük a sózott, cukrozott magvakat.

Madárbarát kert

Ha kertes házban lakunk, már a kert gondozásánál, kialakításánál alkalmazhatunk madárbarát praktikákat, amivel a természetben itt telelő madarak túlélését segíthetjük. Fontos a tűlevelű és örökzöld növények szerepe. A tobozok, magvak élelmet, a növények búvóhelyet biztosítanak számukra. Jó, ha a kertnek olyan része is van, ahol a sűrű bozót a lombkorona szintjéig ér, ezzel búvóhelyet biztosítunk, ahogy azzal is, ha foltokban meghagyjuk a magas füvet.

Most is készíthetünk búvóhelyeket, ha a már „gazdátlan” virágágyásokat fenyőgallyakkal takarjuk be.

Neked ajánljuk
Kerti vadvédelem: így óvd a hasznos kisállatokat áprilisban! Mit tegyünk, ha fiókát találunk? Védjük a saját tükörképüket támadó madarakat „Legyél TE is Eleven!” – Fenntarthatósági Nap az Akvárium Klubban Gombából táskát? Baraksó Alexandra szerint lehetséges!
Tovább a forrásra: zug.hu
Vissza
Hírfolyam