2018. december 12., Gabriella
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Megéri energiatakarékosra cserélni a háztartási gépeket

A közép-magyarországi régióban november 19-én 10 és 14 óra között lehet benyújtani a pályázatokat az Otthon Melege Programra, amely 25-45 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújt azoknak, akik új, korszerű készülékekre cserélnék elavult háztartási nagygépeiket. 

Közép-Magyarországon a rendelkezésre álló keretösszeg 612,4 millió forint. Az óriási érdeklődés miatt várhatóan igen rövid időn belül kimerül majd a keret, de állami támogatás nélkül is igencsak pénztárcabarát döntés energiatakarékos készülékeket vásárolni.

Ha Magyarországon az összes, korszerűtlen hűtőt és fagyasztót modern készülékre cserélnék a háztartások, évi 1,7 millió tonnával lehetne csökkenteni hazánk szén-dioxid-kibocsátását, a korszerűtlen mosógépek cseréjével pedig további több mint negyedmillió tonnás eredményt lehetne elérni – derül ki a CECED Magyarország és a GfK Hungária felméréséből. 

A 10 év körüli hűtők átlagosan évi közel 400 kilowattórát fogyasztanak, az ennél is régebbi gyártmányok fogyasztása pedig ennek akár duplája is lehet.

A korszerűtlen készülékek lecserélése nemcsak klíma-, de igencsak pénztárcabarát lépés is Fotó: MTI/Balázs Attila

„Ez azt jelenti, hogy a tizenéves gépet egy mindössze 149 kWh-t fogyasztó, alulfagyasztós A+++ kategóriásra lecserélve az éves áramszámlánk mintegy 10 ezer forinttal lehet kisebb, az ennél is idősebb hűtőtől megválva pedig közel 30 ezer forint megtakarítás adódik” – hívják fel a figyelmet az LG Electronics Magyarország Kft. szakértői.

Hasonló a helyzet a mosógépek esetében is. A mai átlagos, korszerű készülékek 7 kilós töltet mosásához 220 mosási ciklust számolva évi 10-12 köbméter vizet használnak fel, míg a régebbi, csupán 4-5 kilós kapacitású gépek kétszer ennyit is fogyaszthatnak. Az energiaszámla terén is jelentős a különbség, egy több mint 10 éves mosógép akár két és félszer több áramot is fogyaszthat, mint egy ma kapható, átlagos készülék.

Mindemellett vannak olyan könnyen alkalmazható házi praktikák is, amelyek sokat segítenek abban, hogy mérsékeljük energiafogyasztásunkat. 

Neked ajánljuk
Nem mindegy, mit hova dobunk! A megyei jogú városok fontos szerepet vállalnak a klímavédelemben Összefüggést látnak a légszennyezettség és a vetélés fokozott kockázata között 7500 tonna: már az űr is tele van szeméttel Pályázat innovatív, energiatudatosságra fókuszáló ötletekre
Tovább a forrásra: femina.hu
Vissza
Hírfolyam