2020. október 29., Nárcisz
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Türelmes zöldellők feledékeny növénykedvelőknek

Önnel is előfordult már, hogy egyik locsolásról a másikra korábban zöldellő szobanövényük helyén egy száraz kórót talált? Ennek gyakori oka az időközben elröppenő 3-4 hét. Mutatjuk azokat a növényeket, amelyek végtelenül türelmesek a feledékeny gazdával. 

Pozsgafa

Majomfának is nevezik a pénzhozó növényként emlegetett pozsgafát. Akkor sem csügged, ha megkésik a locsolás, de csak úgy érzi jól magát, ha megfelelő mennyiségű napfényt kap.

Fotó: Shutterstock

Legénypálma

Formás és fényes leveleivel a szoba ékes dísze, ráadásul nagyon megértő lakótárs is, hiszen még akkor is tartja a formáját, amikor már láthatóan kiszáradt a földje. Érdemes arra is odafigyelni, hogy ne locsoljuk túl, mert a földje könnyen bepenészedhet. 

Fotó: Shutterstock

Sárkányfa

Kiváló döntés azoknak, akik el-elfelejtik, merre van a locsolókanna. Jól viseli a szárazságot, viszont az elhelyezésére ügyelni kell, mert nem szereti a tűző napot, ahogy a sok vizet sem. 

Fotó: Shutterstock

pálmaliliom

Törzse és hegyes levelei miatt kifejezetten tetszetős szobanövény, ráadásul az sem  baj, ha az ember rendszertelenül öntözi. Fénykedvelő növény.

Fotó: Shutterstock

Szobafikusz

A szobafikusz elviseli, ha gazdája elodázza a locsolást, de a huzatot nem kedveli, erre jó odafigyelni, amikor helyet keresünk neki. 

Fotó: Shutterstock
Neked ajánljuk
Rengeteg magyar otthon szorulna korszerűsítésre Ilyen lett a Harley-Davidson első elektromos biciklije Az IKEA felmérése alapján elméletben már jók vagyunk környezettudatosságból A világ legerősebb és legdrágább chilije Sárrét szívében terem (videó) Vízenergiával „tankolják” az elektromos hajókat a Niagaránál
Tovább a forrásra: femina.hu
Vissza
Hírfolyam