2018. október 17., Hedvig
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter Időjárás

Kampánnyal ösztönöznék, hogy több marhahúst egyenek a magyarok

A magyarországi marha- és borjúhúsfogyasztás mindössze 2-2,5 kilogramm fejenként évente, ami az uniós 6-8 kilós átlagnak csupán a harmada. Épp ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara úgy döntött: kampánnyal ösztönözné a marhahúsfogyasztást.

A magyar marhahúsfogyasztás uniós átlaghoz közelítése érdekében kampányt indít a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – mondta a köztestület elnöke. Győrffy Balázs kiemelte, hogy a magyarországi fogyasztás fejenként és évente 2,0-2,5 kilogramm a marha- és a borjúhúsból, ami az egészségileg indokolt mennyiség és az uniós 6-8 kilogrammos átlag csupán harmada.

Statisztikai adatok szerint Magyarországon a szarvasmarha-állomány 2017-ben 864 ezer volt, 2010 óta mintegy 200 ezerrel nőtt. Ez elsősorban a húshasznú szarvasmarhatartás növekedésének köszönhető, a húshasznú tehénállomány ugyanis 2004 óta mintegy négyszeresére (148 ezer egyedre) bővült – mondta a NAK elnöke.

Győrffy Balázs arról is beszélt, hogy az agrárkamaránál fontosnak tartják azt is, hogy fejlesszék a feldolgozóipart, hogy minél magasabb feldolgozottsági szintű marhahúst állítsanak elő a feldolgozással foglalkozó cégek.

Csak a belföldi üzletekben és vendéglátóhelyeken is elérhető, minőségi marhahússal képzelhető el a magyarországi marhahúsfogyasztás növekedése.

Ezek mentén a kamara az ágazat szereplőivel együttműködve támogat minden olyan irányú törekvést, ami ezt a célkitűzést szolgálja – hangsúlyozta a NAK elnöke.

Hozzátette: a most induló kampány során az agrárkamara mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyar fogyasztóknak a húsmarhatartással, a szarvasmarhák hazai feldolgozásával, valamint a marhahúsok vásárlásával, tárolásával, elkészítésével és fogyasztásával összefüggő hasznos információkat adjon át – mondta Győrffy Balázs.

Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője – aki maga is szarvasmarhatartással foglalkozik – elmondta: a hús termelése és fogyasztása összefügg a mezőgazdaság termelési kultúrájának fejlődésével.

A hús – így a marhahús is – alapvető élelmiszer, az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozáshoz ugyanúgy hozzátartozik, mint a gabona, zöldség, gyümölcs vagy a tej.

A marhahúsról pedig elmondható, hogy kiváló fehérjeforrás. Nagy mennyiségben tartalmaz B12-vitamint, ami nélkülözhetetlen a vérképzéshez és az idegrendszer működéséhez. A marhahús fontos vasforrás is, és magas cinktartalma erősíti az immunrendszert, foszfortartalma pedig erősíti a fogakat és a csontokat. Emellett a szarvasmarhatartás Magyarországon kifizetődő is, biztos megélhetést ad – húzta alá.

Neked ajánljuk
Tönköly: a legértékesebb ősi gyógyító gabonánk! Nébih: Alaposan főzzék át a fagyasztott zöldségeket! Vissza kell venniük a nagy boltoknak az élelmiszer-tárolásra szolgáló üvegeket A kormányzat is támogatja a klímavédelem ügyét Hamarosan felépül Európa legnagyobb kétoldalú napelemes létesítménye is
Tovább a forrásra: szuperfarm.hu
Vissza
Hírfolyam