2020. szeptember 27., Adalbert
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Tarol a mélyhűtött pizza fogyasztása Magyarországon

Értékben 24 százalékkal, mennyiségben közel 10 százalékkal többet vásároltak fagyasztott pizzából a magyarok 2019. július és 2020. június között az előző év azonos időszakához képest. Ez 11 milliárd forintot és közel húszmillió darab pizzát jelent. Budapest és Pest megye jár az élen a fogyasztásban.

A gyártói és a kereskedelmi márkák fej fej mellett haladnak, az értékesített pizzák közel egyötöde szalámis – számol be a Nielsen piackutató közleményéről az agrarszektor.hu.

Az olasz nemzeti étel fagyasztott változatának forgalma súlyban közel 6700 tonnát jelentett, darabszámra pedig 19 milliót, 7 százalékos bővüléssel.

Pizzáért leginkább a diszkontba vagy hiper- és szupermarketbe ugranak le az emberek, 100-ból mintegy 70 termék itt kerül a kosarakba.

Az ízslágerlista élén a szalámis végzett, második helyen a sonkás, harmadikon a  négysajtos mélyhűtött pizza, míg a nagy klasszikus, a Margarita az ötödik helyre került.

Fotó: Shutterstock

Az eladott pizzák mintegy fele 300-349 grammos, de a magyarok a nagyobb, 350-399 grammos verziót sem vetik meg.

A pizza télen-nyáron népszerű, értékben és mennyiségben is egyenletesen nő a forgalma, de a márciusi, koronavírus miatti kijárási korlátozások még erőteljesebb kiugrást hoztak, 45 százalékkal több mélyhűtött pizzát vettünk tavaly márciushoz képest a járványkamra feltöltésének részeként.

A mélyhűtött pizza 44 százalékát Budapesten és környékén vásárolják meg, 11 százalékkal a délnyugati régióban a legkevésbé kelendő a termék.

Neked ajánljuk
Így tároljuk a zöldséget és gyümölcsöt, hogy ne vesszenek kárba Sokat nőtt az organikus élelmiszerek forgalma a briteknél Egyre kevesebb víz van a magyar folyókban Osló jó úton halad a klímasemlegesség eléréséhez A megosztottság és a zűrzavar ellehetetleníti a válságok kezelését
Tovább a forrásra: agrarszektor.hu
Vissza
Hírfolyam