2022. január 20., Fábián, Sebestyén
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Óriási gondot jelent az élelmiszer-pazarlás

A Természetvédelmi Világalap (WWF) és a brit Tesco tanulmánya szerint 2,5 milliárd tonna élelmiszert dobnak ki a termelők, kereskedők és fogyasztók, ami az élelmiszertermékek 40 százalékát teszi ki.

A korábbi kutatások 1,2 milliárd tonnára becsülték az éves élelmiszer-hulladékot, továbbá a gazdagabb országok mezőgazdaságainak pazarlását is jelentősen alábecsülték az új eredményekhez képest – írja a 168.hu.

Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület szerint

az ételhulladék a globális üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 10 százalékáért felel.

A legutóbbi átfogó vizsgálatot az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete készítette 2011-ben, az eredmény nagyjából 33 százalék lett. 

Fotó: flickr.com

„A probléma súlyosabb, mint gondoltuk” – közölte Pete Pearson, a WWF élelmiszer-hulladékkal foglalkozó csoportjának vezetője.

„Évek óta tudjuk, hogy az ételhulladék és -veszteség egy hatalmas probléma, amit ha minimalizálnánk, cserébe lecsökkentené az élelmiszerrendszer természetre és a klímára gyakorolt káros hatásait”

– fejtette ki Pete Pearson.

A korábbi feltételezésekkel ellentétben, melyek szerint a mezőgazdasági élelmiszer-hulladék nagy részéért a szegényebb országok felelősek, kiderült, hogy a magas és középjövedelmű európai, észak-amerikai és a fejlett ázsiai országok mezőgazdaságai adják a szektor ételhulladékának 58 százalékát.

Neked ajánljuk
Vásárlással szavazzunk az ökotermékekre (videóval) Vásárlással szavazzunk az ökotermékekre (videóval) A legfontosabb vitaminok és ásványi anyagok az immunrendszerünk védelmére Ismét lehet pályázni óvoda- és iskolakertek kialakítására Meghaladta az 50 fokot a hőség egy ausztrál kisvárosban
Tovább a forrásra: 168.hu
Vissza
Hírfolyam