2022. január 24., Timót
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Kötelező lesz az élelmiszermentés magyarországi áruházláncoknak is

Az Országgyűlés elfogadta az élelmiszerláncot szabályozó törvény módosítását. A jogszabály 2022. február 1-jétől lép hatályba. A törvény értelmében a 100 milliárd forintnál nagyobb árbevételű láncoknak fel kell ajánlaniuk a lejárathoz közeledő élelmiszereiket az állami Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. részére.

Az áruházláncoknak ezt 48 órával a minőségmegőrzési határidő előtt kell megtenniük, emellett a nagy láncok kiskereskedelmi adójának legfelső sávjában is változik a kulcs, eddig 2,5 százalék volt az adó, ez a jövőben 2,7 százalék lesz – írta az MTI.

Az új szabályok nem vonatkoznak azokra az élelmiszerekre, amelyeket eleve 48 óránál rövidebb lejárati idővel gyártanak, így például a helyben készülő pékáruk egy részére. A jogszabály ezen felül arra is kötelez, hogy az érintett üzleteknek élelmiszerhulladék-csökkentési tervet kell készíteniük, amit az élelmiszermentő központnak kell benyújtaniuk.

Az első ilyen tervüket 2022. május 31-ig kell beterjeszteniük az üzleteknek. Emellett ki kell nevezniük egy élelmiszermentési felelőst is. Az az élelmiszerlánc viszont, amely nem készít tervet, vagy 2 százalékkal túllépi az élelmiszer-hulladék tervezett mértékét, bírsággal sújtható.

Fotó: pixabay.com

Neked ajánljuk
Településen kívül is eltávolíthatók a veszélyes medvék Romániában Egyszerűbb lett otthon hagyni az autót a Mogyoród és Budapest között ingázóknak Egy rendhagyó ötlet bevállalósaknak: a komposztkazán A vállalatok ellátási láncai a vártnál lassabban zöldülnek Közel 40 milliót gyűjtött a Lidl a Semmelweis Egyetemnek
Tovább a forrásra: dontwasteit.hu
Vissza
Hírfolyam