Bőséges, egészséges és ingyenes ételek a természetből
A koronavírus okozta válság miatt a szupermarketekben vásárlók közül is sokan fordultak a természetes élelmiszerforrásokhoz. Egy angol biológus és utazó újságíró a járvány kapcsán hívta fel a figyelmet a fogyasztásra alkalmas, vadon termő növényekre, amelyeket a természet ingyen kínál.
Jessica Vincent írónő David Squire: Vadon élő ételek gyűjtögetése című könyvével felfegyverkezve az essexi vidéken fürkészte a hozzávalókat ehhez a menühöz: csalánleves, gnocchi pitypanglevél pestóval, medvehagyma- és csalánravioli, desszertként pedig pitypangvirágos sütemény.
Az írónő legkorábbi emléke a takarmánykeresésről az volt, amikor nagymamájával erdei szederszedésre indult gyermekkorában. Londoni, felnőtt élete során már csak nosztalgikus emlék maradt a vadonban történő táplálékkeresés. „Egyetemi éveim során az ételeim legtöbb hozzávalója – ha nem is az összes – műanyag csomagolásban érkezett egy New Cross Gate-i szupermarketből. Akkor még nem tudtam, hogy egy globális világjárványra lenne szükség, hogy leporoljam a táplálékkereső kosaramat, és élvezzem a gyönyörű essexi vidéket” – vallja Jessica Vincent.
Fotó: Getty Images/Peter Llewellyn
Nagy-Britanniában manapság nem elterjedt a vadon élő táplálék keresése, pedig volt idő az Egyesült Királyságban, amikor minden ember élete ezen múlott.
A mezőgazdaság és a szupermarketek feltalálása előtt, és abban az időben, amikor még őserdők borították a Brit-szigetek nagy részét, legkorábbi őseik tájismeretüket használták fel arra, hogy több száz vadon élő élelmiszerből tartsák fenn magukat: a gesztenye, az alma, a bogyós gyümölcsök és a gomba csak néhány volt a kedvenceik közül – emlékeztet az írónő.
Egy érdekes példa: a II. világháború alatt a britek attól tartottak, hogy vitaminhiányosak lesznek az import gyümölcsök, például a narancs nélkül. Ezért a brit egészségügyi minisztérium arra kérte polgárait, hogy gyűjtsenek csipkebogyót annak érdekében, hogy növeljék C-vitamin-bevitelüket. A makk és a pitypanggyökér lett a kávépótló, és biztosította az olyan szükséges ásványi anyagokat, mint a vas és a kalcium.
Miután Jessica Vincent teli kosárral tért haza, elsőként csalánlevest készített. A csalán a főtt spenóthoz, káposztához vagy kelkáposztához hasonló finom földes ízt adott a levesnek.
A vajjal, póréhagymával és szerecsendióval serpenyőben megsütött csalán gazdag, diós, erdei gombára emlékeztető ízt kölcsönzött a raviolinak. Az élénksárga pitypangvirágos sütit vaníliakivonattal és mézzel édesítette.
„Amikor a brit vadászó-gyűjtögető őseinkre gondolok, akik mezítláb, és csak egy kezdetleges kovakő eszközzel felfegyverkezve kutatják a földet, nem arra gondolok, hogy meddig jutottunk el, hanem arra, hogy mennyi tudást veszítettünk el.
Volt idő, amikor egy gyors pillantással vagy a levegő szippantásával megkülönböztettük az ehető gombát a mérgezőtől. Ma már kevesen lennének képesek azonosítani a hagymát a termőföldön” – írja Jessica.
Ez a jelenség nem csak Nagy-Britanniában fordul elő: várhatóan a vadászat és a gyűjtés „megszűnik létezni a Földön” a következő generáción belül. De talán, akárcsak 1939-ben, egy újabb – bár teljesen más – válságra lenne szükség ahhoz, hogy ismét arra késztessen bennünket, hogy értékeljük a kertünkben található természeti erőforrásokat.
