2019. május 24., Eliza, Eszter
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Vécépapírra, mosószerre és öblítőre is többet költöttünk 2018-ban

Háztartási vegyi árura, testápolási termékekre 8 százalékkal többet költöttünk 2018-ban, mint az előző évben, a különbség az élelmiszerekét is meghaladta. A növekedés királya a mosószer, amit a vécépapír és az öblítő követ. Tanulságos végeredmény.

18 000 boltban közel 2 300 milliárd forintot hagytak ott a magyarok 2018-ban a hazai kiskereskedelemben, ami 7 százalékkal haladja meg a 2017-es összesített éves forgalom mértékét.

A gyártói márkák viszik el az értékbeli forgalom mintegy háromnegyedét, és a diszkont a legnépszerűbb bolttípus

– derül ki a Nielsen piackutató 90 élelmiszer-, valamint 80 háztartásivegyiáru- és szépségápolási kategóriát monitorozó kiskereskedelmi indexéből.

2018. január-december között

  • élelmiszer-kategóriákra 1800 milliárd forintot költöttünk, ami 7 százalékos értékbeli növekedés 2017-tel szemben;
  • a háztartási vegyi áruk és testápolási termékek ennél is nagyobb ütemben, 8 százalék fölött bővültek, belőlük mintegy 450 milliárd értékű forgalmat realizált a hazai kisker a tavalyi év során, a mennyiségi forgalom nem változott.

Az értékbeli forgalom királya a mosószer, mögötte jön a vécépapír és az öblítő. Erőteljes növekedést, több vásárlást mutatott pár kisebb kategória (pl. kozmetikai törlőkendők, arcmaszkok), de hogy ennek kiváltó oka csupán árnövekedés volt-e, vagy fogyasztói elfogadás és a prémium termékek állnak mögötte, nehéz lenne megmondani.

Fotó: pixabay.com

A magyarok négyötöde gyártói márkák után nyúl, a saját márkás termékek az értékbeli forgalom 18 százalékát teszik ki.

„A magyar fogyasztók bizalma közelít az európai átlaghoz, ez pedig tükröződik vásárlási hajlandóságukban is. A hazai kiskereskedelem lendülete Európa élbolyában van több negyedév óta, és nem látjuk jelét, hogy e dinamika lanyhulna” – mondta Szűcs-Villányi Ágnes, a Nielsen ügyvezető igazgatója.

A hazai kiskereskedelem boltszáma 18 000 kereskedelmi egység, ez a szám 2017-ről 2018-ra nagyjából változatlan maradt. A vásárlás helyszíneként 25 százalékkal a diszkont vette át a vezetést.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete sokat írt arról, mennyire fontos lenne a fenntarthatóság, a környezetvédelem szempontjából, hogy csökkentsük a háztartásunkban felhasznált vegyszerek mennyiségét. Ebben segít az is, ha tisztán látjuk, mennyit használunk valójában, és ezzel mekkora terhet rovunk a környezetünkre.

Segített a cikk vegyszermentesíteni az otthonát? A választ a tudatosvasarlo.hu oldalon várják egy szavazás keretében.

Neked ajánljuk
Az eperrel, a görögdinnyével és a paprikával is csalnak, hogy az magyar Egyre több a fair trade termék Magyarországon (videó) A fogyasztók hajlandók felárat fizetni a védjegyes termékekért Előttünk a vízözön? Akár két métert is nőhet a tengerszint 2100-ra Még mindig a gyaloglás a legkörnyezetbarátabb közlekedési mód
Tovább a forrásra: tudatosvasarlo.hu
Vissza
Hírfolyam