2020. augusztus 11., Tiborc, Zsuzsanna
Gyengénlátóknak Nyomtatás E-mail Facebook Twitter RSS Időjárás

Az észszerű fogyasztás úttörői a bevásárlóközösségek

Ha a multinacionális üzletek helyett a helyi kiskereskedőket és bevásárlóközösségeket választjuk, azzal nemcsak a túlfogyasztást és az élelmiszeriparral járó környezetszennyezés nagy részét kerülhetjük el, de sokkal egészségesebb alapanyagokhoz is juthatunk.

A bevásárlóközösség egy olyan csoport, amelynek tagjai a nyereség növelése helyett azon dolgoznak, hogy segítsék a fenntartható termelést és fogyasztást. A vásárlók megismerhetik a termékek származási helyét, és a túlzott fogyasztás helyett arra ösztönzik őket, hogy éppen annyit vásároljanak, amennyire szükségük van – idézi a Budapesten működő Szatyorbolt egyik munkatársát Blaskó Zsófia a Mércén megjelent összeállításban.

A főváros 60 km-es körzetében működő Szatyorbolt, illetve az ország keleti részén a termelők és vásárlók között közvetítő Nyíregyházi Kosár Közösség működésének lényege, hogy

segítik a vásárlókat összekötni a termelőkkel, akik általában helyben termesztenek, az idénynek és az igényeknek megfelelően, így a valódi fogyasztói szükségletre reagálnak.

A bevásárlóközösségek vásárlói internetes felületen rendelhetnek – a virtuális kosárba pakolva általában a hét közepéig adhatják le igényüket a különböző termékekre, az összeállított csomagot pedig péntekenként vehetik át a szervezetek székhelyein.

A Nyíregyházi Kosár Közösség weboldalán mostanra már több mint ezerféle termék szerepel – tisztítószerek, kozmetikumok, a fenntartható gazdálkodásról és növénynevelésről szóló könyvek is elérhetők náluk Fotó: shop.nyiregyhazikosar.hu/

Hasonló szerveződések indultak a járvány idején többek között Pécsett és Kaposváron is. „Hosszú távon egy olyan vásárlási forma alakításán dolgozunk, ahol a vásárló, a termelő és a szervező ugyanazt szeretné: egészséges, fenntartható életet, termelést és fogyasztást” – fogalmaz a bevásárlóközösség céljaival kapcsolatban a Szatyorbolt oldala.

A Mércén megjelent cikkből a modell működésének részleteiről és a bevásárlóközösségek járványhelyzetben szerzett tapasztalatairól is sok érdekes adalékot tudhatunk meg.  

Neked ajánljuk
Itthon is megugrott a divatcikkek forgalma a járvány alatt, de legalább a fenntartható termékeket is szeretjük Nem csak a pálmaolajjal van baj Pitypangabronccsal járná a fenntarthatóság útját a Continental A Lucid-ígéret: 700 kilométer, egyetlen töltéssel Jelentős mértékben csökkent az orrszarvúk orvvadászata Namíbiában
Tovább a forrásra: merce.hu
Vissza
Hírfolyam